Elveszített álmok

Hánykolódom, elkerül az álom,
az éj szurka fortyogó pokol;
nyugalmamat már rég nem találom,
szívemen nehéz kő rostokol.

Ledobnám egy mozdulattal végleg,
de ehhez én túl gyenge vagyok,
gyáva, vagy csak egyszerűen félszeg,
vagy vágyaim voltak túl nagyok.

Cserben hagytak. Itt maradtam veszteg,
lekörözött a hűtlen idő,
szép álmaim mind a ködbe vesztek,

fagyott földben már a fű se nő.
Emlékeim, enyészeté lesztek,
a kaszáspók hálója besző.

2012. 01. 16.

 

Hozzászólások

lnpeters képe

Na!

Pete László Miklós (L. N. Peters)

Nagyon jó vers, Feri. Még akkor is, ha most ez nem a megszokott.


M. Karácsonyi Bea képe

Jó volt olvasni, kiforott alkotás.

hubart képe

Hát igen, ilyen versem is van. Néha elkap egy hangulat, a későőszi, téli hónapok fénytelensége a depresszió szélére sodor, olyankor születnek hasonló témájú, hangnemű versek. Ugyanannak az életnek van fény- , de árnyoldala is, mindegyiket meg kell mutatni ahoz, hogy hiteles képet kapjunk. 

Köszönöm hozzászólásaitokat, kedves Laci, Joe, Toma, Sea!

Mysty Kata képe

 Új szelek fújnak itt Nálad,

 a helyed te sem találod!?frown

    Kata                 

  "ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez....!"    

hubart képe

Múló tünet Kata, de ami elveszett, az vissza már nem jön.