Szimfóniám

Sorsomat zene kísérte mindenütt,

Most a hangok közt sok emlék meglapul.

Volt pár tavaszom, hogy tücsök hegedült,

De a muzsika idővel megfakult.

 

A nyári zeneszóm kakofónia.

Olykor két kicsiny madár dalolt nekem,

Máskor bántóan rekedtes trombita,

Néha vágytam azt, köröttem csend legyen.

 

Most a fáradt ősz hárfáját hallgatom,

Ezt a régen várt, csodás melódiát.

Élvezem a dalt s a langy fuvallatot.

 

Télre remélek halk, suttogó imát,

S ha jő a végső, megváltó nyugalom,

Békén várhatom a sorsszimfóniát.