Ámor

A falból lépett ki, vagy fától vált el
a faluszélen, s onnan követett,
nem tudom már; csak abból vettem észre,
mezítláb rugdosta a köveket.

Különös, furcsa lett akkor az erdő.
Toboz zuhogott,  kútba fény esett,
a pókhálókon szivárványos cseppek
hallgatóztak, s hollószárny verdesett.

A lábak halkan suhantak mögöttem,
de közelebbre sohasem került.
Némán kísért, fekete köpenyébe
ezernyi bánat hold - arca merült.

Ahogy a révült fák ritkulni kezdtek,
szívembe úgy lopózott a derű,
láttam, a köpeny új hold - arcot villant,
s az enyém többé nem volt keserű.