A doni harcmezőn

Elmémbe égtek a zöldellő rétek,
Nyílik a fű közt a sok vadvirág,
Hol seregünk színe-java elvérzett,
Fájó dal szövi a múlt viharát.

Egy rettegett hanggal jött el a hajnal,
Vért fagyasztott a katyusa szava,
Leparoláztak a dicső halállal,
Nem tértek vissza hazánkba soha.

Fürdik a hold a csendes Don vizében,
Csillan a fény kis halak pikkelyén,
Sok ezer katona pihen a mélyben,
Lelküket táplálja égi remény.

Fénylik az éjben a hadaknak útja,
Több ezer hős jár a harci mezőn,
Tekints az égre és gondolj a múltra,
Vigyáznak ránk majd a védelmezők.

Néma az egykori rozsdás fegyverzet,
Folydogál csendben a halk szavú Don,
Égnek merednek a bús fakeresztek,
Gránitba vésve, kik védték a hont.