A holdbéli csónakon...

Föld szele szárnyal égi delejjel,
száz pók hálóját fénybe szövi a hold.
Vizeknek árja súlyos teherrel
  hullámveréseket partoknak csahol...
Tombolva táncol, ordít és bömböl,
húz-taszít a mélység láthatatlanul,
majd feljön a jámbor égre a Göncöl,
s még ezernyi csillagfény özönébe fúl'...
Hallgasd a tengert, most lágyan morajlik,
kagylóba zárva suttogja, hogy szeret.
Habok közt csendesül hangja, kihallik
tritonkürt-kagylóban titkos üzenet...
Ne ránts le engem mélybe a fényből,
olvadjunk eggyé, kéklő csillagom.
Mindenség Ura, ha sorsom köréd sző,
a földet érted boldogan itt hagyom.

  Engedd, hogy evezzek a holdbéli csónakon…