A parti fák alatt
Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2017, november 14 - 14:00
Megálltam csendben itt a parti fák alatt,
a tűhegyű idő mélyen belém haladt,
s a szívközelbe érve majdnem átdöfött.
A bús magány uralja régen lényemet,
bánatvirágot termő völgyem eltemet,
tenélküled világom fénye elszökött.
A kék szemed lelkemben rejlő drága kincs,
hiába minden áltatás, más semmim sincs,
gyötör a kín, s a csúf halál is meglegyint.
A nyári tájnak megkopott a színe már,
a széllel lombot ejtő ősznek híre jár,
de ringat még karom, ha itt leszel megint.
Hozzászólások
Csilla
2017, november 14 - 14:03
Permalink
Kedves Erzsike!
Szeretettel gratulálok igényesen megírt szép versedhez!
https://versekegipasztorok.mozellosite.com/
Nagygyörgy Erzsébet
2017, november 14 - 18:20
Permalink
Kedves Csilla!
Kedves Csilla!
Köszönöm.
Erzsike