A perc varázsa

Álltam, és csodálva kérkedő hegyét
- szinte elfeledve böjti szél hevét -
szárnyra kelt az álmom - új idők elé -,
s elsodort magasra, bérctető felé.
 
Hólepel takarta, árva volt a táj,
körbefonta féltve furcsa égi báj,
messze volt a Menny, de fénye tündökölt,
átkarolt a perc, s egy angyal üdvözölt.
 
Áldom álmomat, hogy engem elhozott
- szűzi szép vidék varázsa megfogott -
elhagyott a bú, s a hegyre vándorolt;
végleg elfeledve mélyre bujdokolt.
 
Újra visszatérve égre nézek én -
adj kegyet, hogy éljem itt a Földtekén
azt a sorsutat, mi példa lesz talán -
ily csodás világban, égi jó Atyám!