A tenger

Halk morajjal súgva igéz a tenger.
Körbe hallik hűs szava. Jár a földön,
völgyek mélyén, szikla magánya-fészken,
égi hegyekbe,

majd aláhull köd-szita fátyla szárnyán,
zúgva zengőn elfedi lenn a völgyet,
suttogását szerte szalajtja szél is
csendbe kövesztve...

Tinta-kéklőn, égi szinébe árnyal,
majd bezöldül, s éledez új haragja.
Háború dúl, partjai szétfeszülnek -
majd hazatérnek...

Hív becéző szóval az éji nászra.
Benned él-hal, véd szerelem tüzével.
Mennyi szépséggel fon-ölel, s karolva
ringat a lelke!