Avar zörren lépteim alatt

„Ősz barangol” már a fák között,
szívembe is csendje költözött.
„Kóró lett a fényes laboda”,
piros levelén rozsda foltja.
 
Lombsátorát bontja az erdő,
nap sugarát rejti a felhő.
Néha-néha makkok koppannak,
avar zörren lépteim alatt.
 
Oly megható e kép, e látvány,
a lélek beleborzong árván.
Tükrében látja saját sorsát,
érzi gyarló ember mivoltát.
 
Mint ősszel fákról a levelek,
évek múltba hullnak, elmennek.
Időm örvénylő tengerében,
vajon hova sodor a végzet?