Csak egy párszor

Csak egy pár szó, ami motoszkál bennem,
ha valahányszor rád gondolok, erőt kell vennem,
hogy ne hívjalak, magamban el ne sírjalak, mint
gyermek, kit elnyeltek az éjsötét termek...

Csak egy párszor kellett magamra lelnem, félig halottan,
félig öntudatlan, csupa lázzal, izgalommal...
már tudok járni a vaksötét utcán, ujjaim még keresnek
kérdően, furcsán, s ha néha megtalálnak, megremegnek;
érintését őrzik hajadnak, s emlékét az esteleknek ...

Csak egyszer kellene elfeledni a hangod,
mert Te úgy tudtál nevetni, ezernyi apró harangot
hallottam hívón; mint  szelíd dalok
szóltak a szélben, kérdés nélkül, válaszra bírón,
még akkor is felel ha nem is hívom…