Csendet kiáltok
Beküldte Koránkelő - 2016, április 25 - 15:34
Csendet kiáltok.
Volt bárányaim farkasvért isznak.
Dobott barátok:
pillérei egy leszakadt hídnak.
Nem tudom, kik ők,
pedig nevüket tudtam betéve.
Kóbor temetők.
Virág nélküli gyászom: betépve.
Gőg-koszorúval
koronáz a belém táplált isten.
Zörög a kulccsal.
Ördögöm van: lazít a bilincsen
a rút szolgáló,
a piszkos munkát elvégző önvád.
Be nem takaró
ócska takaró mozdít még hozzád,
múltam szerelme.
Fázom! Takarj be, vénülő jóság!
Nyitott szelence:
szellemként szökik meg az igazság.
Tüskés kételyek
bökdösik csupasz gondolat-talpam.
Nincs már széletek,
se hosszatok, csak Ő van alattam:
a kacér karma.
Megint rám néz, mintha most ebédre
engem akarna.
Nyomom magam húsomba, vérembe.
Csendet kiáltok.
Hozzászólások
Csilla
2016, április 25 - 15:50
Permalink
Kedves Robi! Szeretettel
Kedves Robi!
Szeretettel gratulálok versed Parnasszusra kerüléséhez a magam és a Szerkesztőség minden tagja nevében! :)
https://versekegipasztorok.mozellosite.com/
Koránkelő
2016, április 25 - 19:22
Permalink
Köszönöm Kedves Csilla! Üdv:
Köszönöm Kedves Csilla! Üdv: Robi
Haász Irén
2016, április 25 - 19:28
Permalink
Nem könnyű vers,
Nem könnyű vers, elgondolkodtató az értelmezése. Formailag, rímek tekintetében alakítható még, de érdemes...:)))
Koránkelő
2016, április 26 - 19:16
Permalink
Köszönöm Irén! Sajnos
Köszönöm Irén! Sajnos elfoglalt vagyok. (Talán nyáron próbálok rajta csiszolgatni.) Üdv: Robi