Emlék - Vihar
Beküldte Bieber Mária - 2015, május 14 - 13:57
A naplementében küszöbünkre ülök,
s a készülő csöndben ezernyi kis tücsök
ad ma szerenádot megint. Csak hallgatom
a szendergő rózsák pilleszárny-sóhaját,
és nem tudom, hogy napnyugtakor odaát,
ahol az Isten van, hallani-e vajon
szívem kondulását, vagy csak a bimbamot,
az Úr angyalára hívót. Még itt vagyok,
s az emlékezés e perce vihartalan.
Bár se küszöb nincs már, se ház, se rózsakert,
Anyámmal s Apámmal egykor mind útra kelt,
s mint föltartóztathatatlan bánatfolyam,
a parttalanná vált idő sodrása vitt
belőlem is minden mozdíthatót: avitt
hiteket, világszép királylány-álmokat,
nagy, világmegváltó terveket. S noha fáj,
a nagytakarító vihar után ma már
a megszelídült emlék, ha meglátogat,
a naplementében küszöbünkre ülök
gondolatban, s akkor ezernyi kis tücsök
ad víg szerenádot megint. Csak hallgatom
a szendergő rózsák pilleszárny-sóhaját,
és tudva tudom már: ez itt az odaát,
s ahol az Isten van, ott van az otthonom.
Hozzászólások
Haász Irén
2015, május 14 - 14:01
Permalink
Kedves Mária, szépséges
Kedves Mária, szépséges versedhez sok szeretettel gratulálok a Szerkesztőség nevében.
Bieber Mária
2015, május 14 - 17:17
Permalink
Kedves Irénke! Köszönöm
Kedves Irénke!
Köszönöm szépen fáradozásotokat és a gratulációt.
Bieber Mária
(Hespera)