Felhő az arcon
Beküldte barnaby - 2014, október 8 - 08:03
Felhő az arcon, merengő ábránd
fényt örökölt a két szemedben.
Fel nem szakítom csendednek zárját
lebegnék véled, de mégsem teszem.
Csüngnék, mint alma, rám ragyog kincsed,
szépséghez fordít a szerelem.
Percegni hallom időnk múlását
elronthat mindent, ha észreveszem...
Beszélgetsz hozzám, becéz a szád is,
simulni mozdulat melléd sodor,
szökne az érzés szeretni vágyik
elfut, mint felhőkről szürke bodor.
Letisztult égről, kéklő vizekkel
átsír ma bennünk féltő imánk.
Fáj, hogy nem voltál, én sem lehettem,
megkötözhetnénk sok apró hibánk,
hogy ne zavarjon semmi sem többé
felejtve zokszót és bánatot.
Gondot, zord kedvet, mély kútba rejtve
felszabadító bocsánatot.
Csak lennél nékem, én meg tenéked,
mint fény és árnyék - csak a jó szándék -
hozzád kötözve ejtene rabul.
Mit ér az álom, benne ha szállnék
- madárnak röptével - szárnyatlanul?
Arcod kigyúl, dereng már,
mosolyogsz, és már nem fáj.
Szemed tiszta fényben vár,
el ne engedj, figyelj rám...
Hozzászólások
hzsike
2014, október 10 - 17:24
Permalink
Kedves Barna! Szeretettel
Kedves Barna!
Szeretettel gratulálok Szerkesztőségünk nevében, versed Parnasszusra kerüléséhez!
Zsike :)