Kikelet

Izzad a jégcsap az ágon ,a tél sem egy éhes oroszlán,
Ím a hideg tovaszáll, tűnnek a hórokolyák.
Látszik a napsugarak nyoma orgona tarka kalapján,
Távoli völgyek ölén zsendül a rét, a határ.

Enyhe fuvallatok ünnepi dallama zizzen a nyárfán,
Ébren a téltemető, nyílnak a kék ibolyák.
Berkenye tündököl, izzik a szeklice, sárgul a sáfrány.
Zöldek a lombkoronák, duzzad a tölgyfakocsány.

Afrika partjaitól hazatértek a parkba a fecskék,
Verdes a szárnyaival porban a szürke veréb.
Gólya van újra a ház tetején, hazahozta a honvágy,
Sárgarigó fuvoláz, csattog a kis csalogány.

Sutba kerülnek a téli ruhák s a telet megalázván
Szépül a városi park, díszlik a sok tulipán.
Dobban a szív sebesen, vele vágy heve ébred az ajkán,
Tétova, bávatagon csókot akar ma a lány.