Kiskabátban

Ezerkilencszázhatvannyolc
december huszonnegyedikén,
hátratolva a széket
felállt, és lopva szétnézett apám
(láttam rajta, mindent megértett),
majd poharát a falhoz vágta
(szerteszóródott szilánkja),
úgy ahogy volt, kiskabátban,
mintha csupán a boltba menne,
csendben kiosont a kertbe,
és megmosakodott a hóban
(talán zavarta az élet szennye).
Aztán hurkot lógatott az almafaágra,
s a szürke köd vásznára lépve,
nekivágott a messzeségnek.
Most itt állok kiskabátban,
a szeptemberi égbolt alatt,
és várom, hogy a fa megsúgja:
merre jár apám.