Lélekbe zártan
Beküldte Szalayné Komlós... - 2018, október 19 - 20:33
Karja már elgyengült, nem zár,
Egy utolsót sóhajt a nyár,
Zord, avar ízű reggelek,
Deres csipkékkel intenek.
Hűs avarban a szél kutat,
Talán meglel új vágyakat,
Még itt maradt egy szál virág,
Egy cseppnyi nyár, s a holdvilág.
Hajnal, ha jön a kert alatt,
Ólmos nehéz csend tapad
Levelét hullajtott fákra,
Félve sejtett elmúlásra.
A szürke csendben, - legbelül,
Színét veszített lelke ül,
Visszavágyik napsugárba,
Lehetne az ősznek párja.
De lehelete oly rideg,
Őt csak is a tél érti meg,
Így hullik az ősz a nyárra,
Árván hagyott lélektársra.
Hozzászólások
Csilla
2018, október 19 - 20:35
Permalink
Kedves Gizella!
Szerkesztőtársaim nevében is szeretettel köszöntelek, gratulálok a vershez és Parnasszusra kerüléséhez!
https://rukkola.hu/termek/versek-egi-pasztorok/
Szalayné Komlós...
2018, október 20 - 17:26
Permalink
Válasz
Kedves Csilla!
Köszönöm szépen, hogy itt lehetek!