Lélekbe zártan


Karja már elgyengült, nem zár,
Egy utolsót sóhajt a nyár,
Zord, avar ízű reggelek,
Deres csipkékkel intenek.

Hűs avarban a szél kutat,
Talán meglel új vágyakat,
Még itt maradt egy szál virág,
Egy cseppnyi nyár, s a holdvilág.

Hajnal, ha jön a kert alatt,
Ólmos nehéz csend tapad
Levelét hullajtott fákra,
Félve sejtett elmúlásra.

A szürke csendben, - legbelül,
Színét veszített lelke ül,
Visszavágyik napsugárba,
Lehetne az ősznek párja.

De lehelete oly rideg,
Őt csak is a tél érti meg,
Így hullik az ősz a nyárra,
Árván hagyott lélektársra.

 

Hozzászólások

Csilla képe

Szerkesztőtársaim nevében is szeretettel köszöntelek, gratulálok a vershez és Parnasszusra kerüléséhez!

 

Kedves Csilla!
Köszönöm szépen, hogy itt lehetek!