Ma úgy feszít

Ma úgy feszít a lázas vágy,
zizzen a papír, selyme lágy,
forrongva zsibong  mindenem,
muszáj most írnom énnekem.

A toll szorít, ahogy fogom,
vagy én szorítom, nem tudom,
de meg kell tennem, éhezem;
igen, ez, ami kell nekem!

Hogy miért írok, nem titok,
mert gyönyör az, mit adni fog,
az érzést annyira ismerem -
hát add sokáig, Istenem!

Ám ha majd egyszer, én Uram,
lezárnád mégis szép utam,
s fényes  kegyedet elvennéd,
benned visszhangzó dal lennék.