Morzsák a ködben
Beküldte szurkevirag - 2011, november 23 - 13:33
Széthullottam, szét... apró darabokra,
morzsáim mind sárba hullva, heverve
néznek vissza az elmúlt szép napokra.
Parány ábrándok közt az út, de merre?
Rég leléptem, vissza már nem találok,
s fogyni is kezdek, ahogy a köd lep el,
bambán, morzsáimon tiporva állok;
darabjaimnak magam vagyok teher.
Meggyúrhatsz újra, vagy csak seperj össze,
ne rúgjam a hideg sárba önmagam,
és ha nem éri meg, hát dobj a ködbe!
Sose láss többet, és ne halld meg szavam,
ködben szálló szilánkokként örökre
legyek Neked, és magamnak súlytalan!
Hozzászólások
M. Karácsonyi Bea
2011, november 23 - 21:36
Permalink
Kedves
Kedves szürkevirág!
Gratulálok a versedhez!
szurkevirag
2011, november 23 - 21:42
Permalink
Köszönöm Sea! Itt is! :)
Köszönöm Sea!
Itt is! :)
Saint Germain
2011, november 23 - 22:12
Permalink
Kedves szürkevirág! szép
Kedves szürkevirág!
szép szonett...érzékeny...fájdalmasan könnyed
gratulálok!