Nosztalgia
Beküldte zelgitta - 2020, március 3 - 11:22
Csak egyetlen órát vihessek
magammal a kacagó nyárból
oda, hol téli ködök lesnek,
s már lopakodnak fáig fától.
Csupán egy maradék sugarat
a lezúduló verőfényből,
s maroknyi kékséget, ha szabad,
hogy őrizgessem védőn-féltőn,
bűvölő, mámoros dallamot,
rigónótát diófa lombján,
a tegnap sebtében otthagyott
virágillatot mind elhoznám.
De jaj, szétfoszlik, hiába vártam,
akár hunyorgó fény a fákon,
és elsüllyed alkony-homályban
a szívzsondító nyárvilágom.
Hozzászólások
Csilla
2020, március 3 - 11:22
Permalink
Kedves Gitta!
Szeretettel gratulálok versedhez, szerkesztőtársaim nevében is!
https://versekegipasztorok.mozellosite.com/