Nyári zápor

Tombol a hőség, nemcsak ajándék,
Nap melegétől táncol a lég,
Kint a szabadban nincs sehol árnyék,
Fárad a szellem, gyengül a kéz.

Szürke meg ében vízrokolyában
Fellegek úsznak, gyérül a fény,
Társra találnak kék kupolában,
Napsugaraknak nem jut esély.

Cseppjeit egy bősz ostoba felhő
Őrzi, pedig lát dús legelőt,
Ősi haraggal, sztentori hanggal
Vad szelek űzik hozzon esőt.

Sírva csatáznak, kint a határban
Törnek a szálfák, enyhül a hő,
Majd Zeusz izzó tűz szigonyával
Célra se tart, s már száz fele lő.

Lassan a felhők könnyük apadván
Messzire szállnak, mint a madár,
Új szeretővel, friss levegővel
Végre megenyhült újra a nyár.