Előzetesben
Beküldte Sztancsik Éva - 2016, július 24 - 12:34
Napról-napra élni, hónapról-hónapra,
még egy hetet kérni, Isten tán megadja.
És akkor, ha az is elmúlik hirtelen...
pár óra hadd járjon, annak, ki hittelen.
És ha minden percet kiosztott Ő bölcsen,
felláthatok hozzá megkérdezni: földem?
- Feletted. - Eközben elnyel a rög mélye;
rusnya alakokkal leszek körül-véve.
Némelyik ismerős, sopánkodva sunnyog;
Azt hiszi rossz voltam, álhatatlan, undok -
Szerintem így igaz, de rájövök: lecke...
abból, hogy jeleket égettek kezemre.
Narancslik a bőröm... szűrve a sötétet,
átlényegült pokol, lélekfény-kötészet -
bámuló ördögök... szétszaladó árnyak...
(Gondolom kiűznek avagy üstbe zárnak.)
Némi tanakodás, aztán visszadobnak;
szarvaim nem nőttek, sem hátamon tollak -
szippantok hát nagyot a zord valóságból,
vélhetném, érdemlek ennyit a Jóságtól.
Napról-napra élni, hónapról-hónapra,
még egy hetet kérni, Isten tán megadja.
Eh, dehogy könyörgöm, esdeklem időért,
jár nekem - kiloptam - Holnapom intőjét.
(2016. július)