Konstans
Beküldte Sztancsik Éva - 2015, április 16 - 18:30
Az jutott eszembe akkor, hogy ha egyszer,
csak egyetlen egyszer érinthetném szíved,
s közelebb engednél magadhoz már végre,
oly' közel, hogy fájjon, ha tán elveszíted
azt, mit szentként őrzöl lélek-lakat alatt, s
kendőzöd, miként zörgő avart hó-suba;
és félsz, annyira félsz magadat megnyitni...
mert eddig senkihez sem szólt az a csuda,
mely ott rejtve benned most tanul beszélni;
szerelmes, érzelmes hangzókat gyakorol,
közben tágra nyitott pupillákkal eszmél...
hiszen sosem látott messzeségbe sodor,
s mégis közelebb érsz mindig a Nagy Úton,
amin mögötted én boldog társ-magányban
megyek, abban bízva: egyszer észreveszel,
egyszer hátranézel, ...biztosan...elszántan.
(2014. november)
Hozzászólások
Mysty Kata
2015, április 17 - 19:33
Permalink
A társas magány vagy a
A társas magány vagy a egyelüllét elviselhetelenebb? Választ adsz lírád egyedi szép eszközeivel!
Kata
"ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez....!"
Sztancsik Éva
2015, április 17 - 20:44
Permalink
Kedves Kata! Nagyon szépen
Kedves Kata! Nagyon szépen köszönöm, hogy látsz benne fantáziát. Őszintén örülök neki. Éva