Özvegy Ölelés

Gyönyör-felhőkön ülnek a vágyak,
lábuk lóbálva dúdolnak Téged;
bódító dallam házalva vágtat,
örömtől fűtött arcokba réved.

Árad szerelmem, kilép medréből,
sodor magával útjában állót;
messzire futnék kéjes nedvétől,
kerülj el engem, a lázzal hálót.

Özvegy Ölelés lebzsel egyedül,
keresve karol semmit markolón,
távolból hangod sírva hegedül,
válasz nélkül is hozzád tartozom.

Kacagó szemem hunyorog vakon,
belül még látlak, kívül elvesztél...
hangoddal együtt közös a lakom,
kottánkkal teli e zenész-szentély.

Gyönyör-fellegek könnye lepereg,
Ég-reménycseppje esik hevenyén;
tócsáit gyűjtöm, s feléd rebegek:
mosakodj kedves, mert kiönteném.

(átdolgozás, 2015 áprilisában)