Atlantiszon ateista nincsen;
A Hitet szenteli meg az Isten.
Koporsókra elfecsérelt festék
A magunkba vetett hitetlenség.
Időbeli tilalomfák járnak
A profán reálpolitikának.
Marad, ami őszinte, esendő,
Mindig új képet fest a Jövendő.
Csontvázak ülnek az anyagi kincsen;
Atlantiszon ateista nincsen.
Kicsi Tündér voltál,
Máig az maradtál,
Életet,
Szerelmet,
Hitet,
Boldogságot adtál.
Tündér Feleségem,
Kicsi jobbik énem,
Együtt leszünk,
Amíg nekünk
Csillag jár az égen.
Nem az Isten ver bennünket,
Hanem mi magunk,
Azzal, hogy Helyette mindig
Bálványt akarunk.
Tökkelütött doktrínákat
Gyakran követünk;
Bálványok lesznek. A végén
Velük küzdhetünk.
Földi mennyországot akar
Az emberi nem;
Édent alkotni nem tudunk,
De poklot igen.
Kezdetek óta vajon fejlődik az emberi fajta,
Vagy csak ciklusosan, s körkörösen menetel?
Látszik-e távoli cél a sok évezred rögös útján,
Vagy történelmünk semmi egyéb, csak idő?
Mond-e vajon tudományunk bölcs szava bármit is erről,
Vagy elméleteit hangoztatja csupán?
Törzsfejlődést emleget állandóan a tézis,
S tízezer év múlva pikkelyesek lehetünk?
Szingularizmusról fecseg, álmodik éppen a másik;
Gépesített szerelem élteti majd a jövőt?
Poszthumanizmus a poszt-erkölcsök poszt-puha vágy,
Anti-szkíta propaganda,
Levéltár pora takarja.
Rákóczi ellen született,
S mint a rakoncátlan gyerek,
Hogyha megszállja az ördög,
Mindig új álarcot öltött,
Aztán nem pusztult ki sose,
Ma is itt eszi a fene....
Anti-szkíta propaganda;
Nem eredeti,
De ronda.
Már három évszázada ad
Undorító rágalmakat
Ellenségeink szájába
Szkítagyalázó dalárda.
Nem bölcs, nem okos, csak ravasz,
Tartalma ma is ugyanaz.
Anti-szkíta propaganda;
Mindig akad újabb banda,
Mi a Vers,
És mi az Ütem?
Nem tisztázta még senki sem.
Minden kor a maga nyelvén
Esze járásának mentén
Próbálja meg értelmezni,
Egyik sem tudja,
Csak
Érti.
"Objektív és tudományos"
Fogalma mindig hiányos...
Mi a Vers,
És mi az Ütem?
Tudományos értelemben
Én legalábbis azt hiszem,
Megoldás nem lesz sohasem.
A tudományos szemlélet
Itt nem hozhat üdvösséget.
Minden Vers lélek-látomás,
Minden Ütem -
Szívdobbanás.
Mindig érezzük
Szegény kis ellen-magyarok;
Már a Föld se nekik forog.
Az ellendrukker lelkület
Már nem gyújthat örömtüzet,
Csupán bolondgombát terem,
S elfújja a Történelem.
Utolsócsatlós-áriák,
Meg a többi hisztériák
A pokrócukon túlnyúltak,
Hazugságnak bizonyultak...
Makacs haragszomrád-patak
Visz vérszegény rágalmakat.
Sivatagban homok dadog...
Szegény kis ellen-magyarok..
Vigyázz, ha holdudvarodra toppanok,
szemlesütve ringnak’ majd a csillagok,
s míg ujjad fáradt bársonyát csókolom,
szemérmesen pirulsz majd a bókomon.
Én álmodra hajlok, rárovom magam,
s pilládra fakul majd, vérző jajszavam.
Nem kötelező - csak illik -
A Hazát szeretni,
Neveletlenség a
Távozással
Fenyegetni.
Menjen, aki menni akar,
Vissza sose térjen,
Kolbászból font kerítések
Földjén vígan éljen.
A néhai párturalom
Silány maradéka:
Még mindig a külföldkultuszt
Brekegi a béka.
Proletár interhazátlan;
Minden határ nyitva,
Menjen csak, ne hőbörögjön,
Eb se húzza vissza.
Zavaros eszme-folyadék
Nem tud vérré válni,
Elmegy, hogyha nem tud itthon
Komprádornak állni.
Olyan világ volt nálunk
Egyszer,
Sok volt a spicli,
És kevés a
Becsületes
Ember...
Itt is, ott is
Hangulatjelentés
Többes spicli-szolgálat a
Biztonsági mentés...
Minden vörös pácban,
Érsekek rabságban,
Csillagos szovjet laktanyák
Szerte az országban...
Pártállami határozat
Bikkfanyelven,
Terjengősen,
Unalmasan fontoskodva
"Klasszikust" idézve,
Leninista dogmákat vesézve
Ország-világnak tudtára adta,
Hogy a modern kommunista
Materialista,
Augusztusi poétikák
Visznek Idő-kapukon át.
Deres homlokú Augusztus,
Fáradt, de mégis robusztus.
Ősz és Nyár tisztes határa
Vízöntő igazi párja,
A múlónyár-képzeteket
Forrósággal rettenti meg.
Augusztusi poétikák...
Lassan felébred a világ
Nyár-álomból,
Dúl-fúl...
Majd ősz-valóságba indul...
Idő-kapu csukva,
Nyitva;
Örök Augusztus
Titka...
Csöndben megyünk a
Léten át...
Augusztusi poétikák...
Platón vén Idővonata
Száguld a korokon tova.
A mozdony csupa
Idea,
Mosolyog a
Masiniszta.
Minden állomás fogadja,
De mégsem állt még meg soha.
Állomásra érkeztében
Platón keze már a féken...
Itt Szerelem,
Ott Idea;
De csupán filozófia...
Itt Állam ...
Csupán hatalom...
Rettegés ül véres havon...
"Szerelem" felirat mögött
Másutt csupán a pénz röhög.
Platón vén Idővonata
Korok sínjeit koptatja.
Ott a felirat: Idea...
Segesvári csata napján
Nyárias idő,
Kifogyott a lőszeréből
Éjjel az eső.
Rejtjelezett gyászdalokat
Fuvoláz a szél,
Mesterkéltség a Jövőtől
Nem hiába fél.
Visszafogottan hűvös a
Nyári illatár,
Felhőködtől most tisztulhat
Meg a szemhatár.
Segesvári csata napján
Susognak a fák,
Háborút üzemeltet a
Világ-butaság.
Veszedelmekről brummog a
Vén szellem-fagott;
A globális politika
Napszúrást kapott.
Nem tudjuk, a sok atom-blöff
Végül mit hoz el,
Isten nem változik sose.
Nem fehér, és nem fekete.
Sosem csereberél nemet.
Nem küldözget fegyvereket.
Nem "modern", nem "különleges".
Egyszerű és természetes.
Profán "eszme" ezer akad,
Az Isten ugyanaz marad.
Egy előző
Életünkben
Találkoztunk valaha;
Akkor kezdtük megérteni,
Hogy mit jelent
A Csoda.
A mostani
Életünkben
Már értjük
Isten
Szavát;
Létünket
Gyermekeinknek
Adjuk egyszer majd tovább.
Egy későbbi
Életünkben
Találkozunk újra tán;
Szebb gyümölcs érik majd
Tőlünk
A nagy világ-almafán.
Kis mécsesünk, a Hazaszeretet
Beragyog múlt és jövendő teret.
Dogma-sötétséget hozott a nyár,
Lelkünkben ég az apró fénysugár.
A láthatárra felhőfront terül,
Vagyunk most is, mint mindig,
Egyedül.
Fészket rak sok derűlátó madár;
Eszetlen "eszmék" füstfelhője száll.
Isten,
Bizalom,
Lelkiismeret;
Kis mécsesünk,
A Hazaszeretet.
Ezerszeres nyári
Létben;
Bő harminc év szenvedélyben,
Szerelemben,
Kis Otthonban,
Nyári munka-nyugalomban,
Erőm teljében,
Szép napon,
Rágódva sok gondolaton,
Fönt aranyló
Nap mosolyog;
Köszönöm,
Nagyon jól vagyok!
Szűz-fehér falakon
ólomszürke rajzok,
rettegés - a "mester"
néma csendben alkot.
Várószobaszékek -
egymást átölelik,
rajta ülők terhét
órákig viselik.
Holnapot temető
pergament ‘bőr arcok,
a száj szegletében
rémület húz karcot.
Fekete szemgödrök,
régen elsírt könnyek,
félelem és halál -
barátságot kötnek.
Parókák alá bújt
pelyhedző hajszálak,
jövőt megteremtő
gondolatra várnak.
Lomha nyikorgással