Blogok

Fényévek időtlen távolsága karol át,
mint multiverzum sokszoros tere,
felderengve látom kvantum valóságom,
és szinte izzadok bele.

Lehetőség végtelen sorozata riaszt,
quarkjaim oszlanak el réseken,
vázolva múltam s jövőm egy időben,
s legyek egyszerre több helyen.

Vagyok végül is egy és mégis oszthatatlan,
kvantumos létem mélyen lenn terül,
hogy Tudnak-e quarkjaim téged is szeretni?
Arra quarkjaink szintjén fény derül.

(ihlet> John Gribbin: A multiverzum nyomában - jelenlegi olvasmányélmény)

Csak az a nap jöjjön egyszer el,

Amikor

Csupán dolgozni kell.

Legyen tavasz,

Vagy ködös, vén november,

Munka gyümölcsét élvezné az ember,

S ne volna rettegés,

Hogy a pénz kevés,

Se fenyegető áremelkedés.

———-

Csak az a nap jöjjön egyszer el,

Amikor

Csupán dolgozni kell.

Legyen zengő május,

Vagy február,

Az ember békés, szép munkába jár,

És akad,

Aki csókkal hazavár.

Amikor élni,

Létezni lehet,

A könyvtárban robotolt,

Füle belső hangra volt,

Megértette:

Bölcsességre

A belső idő tanít;

Megírta,

Örökül hagyta

Sziriat oszlopai-t.

———

Szekértáborba nem állt,

Inkább a Mecsekbe járt.

——

A végzetet sose hitte,

A Sorsunk-at szerkesztette.

———

Nevére dogma csikorog,

Átkozzák a szkeptikusok

Ócska dühvel, habzó szájjal,

Mert a műve ma is szárnyal.

—–

Második rész

Mi hát a szerelem? Jobban mondva; mi a szerelem korszerű tartalma? Miről kell szólnia a korszerű szerelmi lírának?

Egyáltalán, létezik-e a szerelem? Utóbbi kérdés első olvasatra talán merőben haszontalannak tűnik, de a kortárs filozófia némelyik tételének ismeretében nem kerülhető meg.

Gyorsan le kell szögeznem valamit még most, a sorozat elején: a szerelem az élet olyan terrénuma, amelyről a tudomány valódi ismereteket nem szolgáltat.

Giling-galang,

Bágyadt harang,
Szürke galamb,

Verdeső;

Giling-galang,

Ki lesz a következő?

Egykoron volt tarka világ,

Élhető,

Rózsa virult,

Messze volt

A temető,

Giling-galang,

Ki lesz a következő?

—————-

Giling-galang,

Bágyadt harang,
Szürke galamb,

Verdeső;

Giling-galang.

Ki lesz a következő?

Szép ruhájából, mi megmaradt
reggel csendesen levetette,
itt áll most tépetten, kifosztva,
s fázósan megremeg a teste.

Ázottan kémleli rongyait,
alant a sok viseltes darab,
díszeit már görgeti a szél,
bőrén barázdát szántott a nap.

Álmát mégis féltve őrzi még,
nyár emléke olykor rátalál,
jajongva bár, felkacag kicsit,
de érzi: vár rá a fagyhalál.

Mondd, hogyan csinálod, s lettél királyok királya?
Szeplőtlen teherből, futkosó gyerekből mester,
Veled ember-halásszá válik a halász-ember,
Vakból látó lett, nyomorékból járó bizonyság,

Kémény füstje messze szökik,

A világ fagyba öltözik,

Kémény füstje messze száll,

A Föld soha meg nem áll.

———

November távozni készül,

A késő ősz téllé vénül,

Kémény füstje gomolyog,

A Föld szorgosan forog.

——–

Kémény füstje fennen dalol,

Szél válaszol rá valahol,

Kémény füstje tovaszáll,

Nyárra tél jön, télre nyár.

——–

Kémény füstje égbe repül,

Nemlét a Létbe települ,

Füst eloszlik odafent,

Lét tömörül idelent.

——–

Langyos korban,

Vitéz sorban,

Mindig lovon, sose porban,

A néhai jó Gvadányi.

—–

Vágott közlegényt meg tisztet,

Megszalasztotta Kleistet,

Része volt temérdek vágta,

Bú vagy bánat ritkán rágta,
S ellen kardja meg nem vágta.

A néhai jó Gvadányit.
——-

Majd, a szablyát félretéve

Lúdtoll akadt a kezébe,

Olasz őstől volt szép elve,

Huszároktól ízes nyelve,

És csak úgy estére kelve

Író lett a jó Gvadányi.

—-

Langyos korban,

Itt most hó hull... a táj fehér. 
Meghitt karácsony-este kél.
Hólepel nyomán csend honol, 
kondul egy harang valahol. 
Hangja száll tanyán, városon, 
körünkbe áhítat oson. 

Csodaszép, nagyon igényes kis kötet a Lazi Kiadótól, ezüst lapszélekkel.

Az antológia záró verse az enyém.

Köszönöm, Csaba!

Boldog ádventet kívánok Mindenkinek!

Jön mosolyogva, kedvesen, szerényen,

Ócska, rozsdás kerékpárja recseg,

A szájában cigaretta fityeg,

Dolgozik, és közben

Arról mesél:

Ahogy az igazi magyar

Ma él.

—

Akárhány pártprogramnál pontosabban

Látja az álnok, pénzsóvár jelent,

Látja a nem-et, éli az igen-t,

Szerel, és ömlik

Belőle a szó,

Munkája? Szép és tiszta,

Mint

A hó.

—–

Látott munkát, munkanélküliséget,

Nem mindig talált, csak mindig remélt,

Valami van a mélyben eltemetve;

Valami szólna, figyelmeztetne

Sietve,

És úgy nyomják el az évezredek,

Mint kútba esett papírszeletet

A víztömeg;

Nem látszik,

Nem hallatszik,

Nincs nyoma;

De ne higgyük, hogy nem is volt soha.

Valami van a mélyben letagadva,

Valami, ami soha nem hazudna,

Ha szólni tudna.

És úgy pusztítja a gonosz idő,

Mint emlékeinket a temető,

Fogy az erő,

Nem látszik,

Nem hallatszik,

Nincs nyoma;

Én nem ismerem a sztárok nevét.

Nem igazodom ki

Jellegtelen

Arcéleken,

Nem tudom melyik

Egyen-sovány,

Smink-halovány,

Diétázó gebe

Mikor megy oda-ide;

Hogy éppen szakácskönyvet dedikál,

Vagy a Blöff-szigeten csótányt zabál.

Már nem tudom,

Ki kicsoda,

A tévé elé nem ülök oda.

Én most is szeretek, hiszek, remélek;

Ahol élek:

Egy másik Magyarhon,

2011. május 28., szombat

Rossz a világ?

Az meglehet.

Jobb nem is lesz soha;

A jó? Csak amennyit lelünk,

Mindig csak  akkora.

——–

Zord a világ?

Az meglehet.

A Létezés maga,

Ha Élet éppen nincs jelen,

Csupán entrópia.

———

Az Élet rossz?

Az meglehet.

Bár szidni kár nagyon,

Elmúlik önmagától is,

Én ezt még így tudom.

——–

A gonosz győz?

Az meglehet.

De magától soha,

Amennyi teret engedünk,

Szent Crispin napja nem jön bárkinek;

A többiek tán észre sem veszik.

Számukra minden taposómalom,

Csak vonulnak az arctalan napok;

Isten a hamelni patkányfogó,

A világ csak szenvedés,

Meg halál,

Meg - adó...

--------

A boldog kevesek

Tevékeny csapata

Számára mindennap

Újabb csata.

--------

Szent Crispin napja nagy kitüntetés;

Az életünknek célt, értelmet ad,

Hogy e napon együtt harcolhatunk.

Sok ember, aki irigyel,

De fél;

Kínod bújik bőröm alá csendben,
Úgy terjed, mint az ópium-méreg,
Bomlasztva lelkem feszes rendjét, benn,
Kínod bújik bőröm alá csendben.

Állt ott eddig szoros betűrendben,
Minden, s eszi e csúf lelki féreg,
Kínod bújik bőröm alá csendben,
Lelkem könyvtárát égeti végleg....

Nem a Titanic a felelős,

Hanem a ripők

Gőg,

Amely nagyságos erők,

S eszközök között

Rossz erkölcsi alamizsnát

Kéreget,

S kergeti a nyereséges

Semmiségeket.

—–

Szegény Titanic…

Tehettél volna te is valamit,

Ha vannak veled valakik,

Akikben dereng valami,

Hogy áldott erőd mire volna jó,

Szegény hajó…

———

Ha abban hiszel,

Hogy új világba versengés visz el,

Magad teremted a jéghegyeket,

S a jövőd elreped.