Sáros télutói napon
Az Idő irigyelt vagyon.
Fellegszakálla nőtt keddnek,
Fáradt percek tülekednek.
A hétköznap bőszen pörög;
Reggel megyek,
Este jövök.
Fáradt a mindenség nagyon;
Sáros télutói napon.
Fagyok múltán
Hó se hull tán;
Enyhül a tél
Kurtán-furcsán.
A jogarát
Földhöz csapja,
Csáléra áll
A kalapja.
Ígért fagyot,
Havat - nagyot,
De a terve
Léket kapott.
Fagyok múltán,
Szél csitulván,
Tél taraja
Lelapul tán.
Csípős húrján
Szél se búg tán,
Zúgó hangon
Nem szapul tán.
Fagyok múltán
Tél csitul tán,
Jeges arca
Jól megnyúl tán.
Fagyok múltán
Tél elfut tán,
Mint a megvert
Török szultán.
Fagyok múltán
Kemény sorsfordító szelek
Tombolnak a világ felett.
Fényes kérdőjel az égen,
Vízöntő már elemében.
Vagy az Akarat lesz tiszta,
Vagy megyünk a rajthoz. Vissza.
Tél van.
Isten könnye pereg;
Kemény sorsfordító szelek.
Halványszürke téli égen
Közöny baljós szürkeségben.
Elnémult a jövő szava,
Napnak se híre, se hamva.
Credo-fogyatékos világ
Csócsálgatja a logikát,
És világvégéket imád
Az öncélú ostobaság.
Közöny ül a szürkeségen;
Halványszürke téli égen.
Se nem kelet, se nem nyugat;
A mi sorsunk mást tartogat.
Se nyegle liberalizmus,
Se keleti despotizmus.
Innen heréltszirén-dalok,
Onnét ördögi angyalok...
Bármit mondanak, akarnak;
Meg kell maradnunk
Magyarnak.
Isten adott saját
Utat;
Se nem kelet,
Se nem nyugat.
Avar futó a nagyátlón
Küzdelembe száll,
Strata Hungarorum felé
Sorompóba áll.
Sötét fantombástyák sora
Reszket valahány;
Hosszú sánccal próbálkozik
Még a tudomány.
A néhai szláv gyalogság
Csak lidérc-erő;
Egészen másképp fest már a
Hatvannégy mező.
Az Urálba párologtak
A szellem-lovak;
Félremagyarázott bábok
Hunnak látszanak...
Új partira készül most a
Világos király;
Avar futó a nagyátlón
Küzdelembe száll.
Hatvanon túl, Styxen innen;
A Lét még javamra billen.
Szerelmem impozáns védfal,
Bírom még erővel, céllal.
Csupán Istennek tartozok,
Amíg enged, élni fogok.
Vörösen izzik a vérem;
Van munkám és küldetésem.
Még akad mit tovább vinnem;
Hatvanon túl,
Styxen innen.
Amíg Anikó hazavár,
Amíg közös kis Otthonunkra
Hull eső,
Vagy napsugár;
Míg együtt öregszünk,
Együtt létezünk -
Addig Isten velünk,
S míg minden percünk
Közös mederbe ágyazva suhan;
Az életemnek még
Értelme van.
Versben van a Jövő dala,
Akárki meg is hallhatja,
Aki Embert, Létet tisztel,
Rossz szemellenzőt nem visel,
Füle nem a lárma foglya,
S nem vezeti félre dogma.
Versben van a Jövő dala,
De nincs előre megírva,
A Jövő nem sínen halad,
Végzetből soha nem fakad.
Versben van a Jövő dala,
De egyedi a dallama.
Nem politika-operett
Ritmusa szerint született,
Nem is gazdaság-opera
Száraz lapjaira írva,
Nem álművészet-dobszóló,
Nem háború-gyászinduló,
Nem is horror-paródia,
Sosem követelni -
Adni;
Csak élni
És élni hagyni
Sosem kérni,
Előbb adni;
Egymást mindig élni hagyni.
Világboldogító elvek
Oktatnak vagy menetelnek,
Nem csiszolnak,
Csak reszelnek,
Hamis pénzzel üzletelnek.
Nem zsákutcába "haladni";
Csak élni
És élni hagyni.
Vízöntőnek nincs dogmája.
Mások főztjét nem fújkálja,
Tudja, a fazékban mi fő.
Nincs egyedül üdvözítő
Pörkölt az erkölcs gyomrának;
Egyedül az Isten várhat.
Vízöntőnek nincs dogmája.
Vezérnek senki sem várja,
S vezérekre ő sem hallgat.
Nem ítélkezik -
Latolgat.
Vízöntőnek nincs dogmája,
Sem hivatal-aurája.
A felelősségét másra
Vízöntő sosem ruházza,
Akkor sem, ha van kire.
Jövő-parton Idő-katedrális...
Kicsi, kopott, alacsony, ovális...
Fenn kuporog egy kiálló szirten,
Csak egyetlen papja van,
Az Isten.
A liturgia nagyon egyszerű;
Szent az őszinte humor, s a derű.
Jövő-parton Idő-katedrális
Nem konzervatív,
Nem liberális;
Dogma-varázsszózatot nem ismer,
Csak egyetlen papja van,
Az Isten.
A szentélyben nincs jelen, csak
Jövő;
Oda sosem visz rosszat az Idő.
Jövő-parton Idő-katedrális,
Tana mindörökre aktuális;
Tiszta erkölcsben és
Az ég sötétben kuporog,
Rajta fáradt Hold imbolyog.
Nyűgös téli szél kavarog,
Ásítanak a csillagok.
A végzet hiába morog,
Sötét-magányban andalog.
Jobb, ha gyorsan ágyba bújok,
Mert magam is fáradt vagyok.
Fagyra sár,,
Csak a hülyék tudnak mindent.
Ítélkeznek is vadul,
Rajtuk kívül mindenki más
Végső percéig tanul.
Az élet problémáitól
Minden ember feje fő,
Bezzeg a hülyék világa
Egyszerű és érthető.
Egydimenziós a világ,
Zöld a fű és kék az ég,
Mindenkinél mindig mindent
Jobban tudnak a hülyék.
Téli esti
Csend;
Ami
Fent, úgy
Lent...
Kint csontig hatoló hideg,
Bent a lélek szárnya lebeg,
Lehull profán kényszer járma,
Körön kívül minden lárma,
Ami fent,
Úgy lent;
Téli esti
Csend.
Hideg téli napsütésben
A majdani Tavaszt érzem.
Bár rajtam a nagykabátom,
Aki csak Telet lát, szánom.
Bús-magyar tél-komplexusok
Örökké vert hada nyafog,
Bújjunk alkuvás-kabátba,
Nagyhatalmak árnyékába.
Hideg téli napsütésben
Hazám reményeit féltem.
Jövendő borotvaélen;
Hideg téli napsütésben.
Isten, áldd meg a magyart
Hittel és erővel,
Hogy ne kelljen küzdenie
Többé ellenséggel.
Örökös balsors helyett
Hozz ránk víg esztendőt,
Adj nekünk szép, tisztességes,
Élhető jövendőt.
Plántálj végre szerencsét
Kárpát szent bércére,
Békét a Kárpát-medence
Mindegyik népére.
Kunságunk szép mezein
Ért kalászt lengessél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtessél.
Plántáld a magyar zászlót
Igazság sáncára,
Hogy összedőljön a világ
Összes dogmagyára.
Valahol túl a hidegen
Ül a Múlt vén kereveten,
A hátán viseltes kabát,
És magyarázza - önmagát.
Valahol túl a hidegen
Duzzog a végzet ridegen.
Idő-holtág habjainál
Korhadozó vén fája áll.
Valahol túl a hidegen
Mindig van élő
Szerelem.
Még nem fogta fel a világ,
Hogy a fejlődés -
Boldogság.
Helyette az ember kutat
Mindig újabb tévutakat.
Valahol túl a hidegen
Minden rossz dogma idegen.
Levitézlett eszmetömeg
Bohócsipkában fúj követ.
Rusnya, esős január,
Nagyon messze még a nyár.
Ködös, párás szemhatár,
Bús, ragacsos, lomha sár.
Viharfelhő lesbe áll,
Az öreg Hold szalutál,
Csupa lármát gyárt a gyár,
A Jövő meg csöndre vár...
Nagyon messze még a
Nyár;
Rusnya, esős január.