Mi az Élet?
Itt van bennünk,
Lábaink elé terül,
De fogalmak ketrecébe
Bezárni nem sikerül.
Mi az Élet?
Hogy érezzük,
Ahhoz nem kell ráció,
De nincs, és nem is lesz soha
Pontos definíció.
Mi az Élet?
Ösztönünkkel
Érezzük, ha szembejön;
De dogmákkal szóba sem áll,
Azoknak nem is köszön.
Mi az Élet?
Nekünk minden.
Az Idő és mi magunk;
Születünk,
Élünk,
Szeretünk,
És a végén meghalunk.
Mi az Élet?
Nem tudjuk, de
Megérezzük, hogyha kell,
Tavaszias, enyhe télben,
Hideg, de nem fagyos szélben
Búcsúzik az év.
Eltűnik majd a múlt-árban,
S hamarosan a naptárban
Megújul a név.
Tavaszias, enyhe télben,
Udvarias napsütésben
Jelen-kikötő,
Vöröslik az Idő orma,
Távolban már új vitorla:
A még szűz
Jövő.
Tavaszias, enyhe télben
Emitt pokol,
Ott meg éden,
Ki-ki mire vár,
Nem Isten küldi,
Csak nézi,
Magát ki mire ítéli,
Mindig az dukál.
Tavaszias, enyhe télben,
Mindig csak félig van ébren
Ünnepek között,
Búcsúzó év ad még nekünk
Némi
Örömöt,
Láthatunk még
Napsütést,
Ködöt,
S ismeretlen jövő köröz
Sólyomként már
A Jelen
Fölött.
Ünnepek között.
Karácsony szellemisége
A Szeretet
És a Béke.
A karácsony lelkünkben él,
Minden mosolyunkba befér.
Nem a fogyasztás, ajándék,
Csak a türelem, jó szándék
Tehet pokrócot bársonnyá,
Bármely napot karácsonnyá.
Ha körülvesz a
Szeretet;
Bármikor karácsony lehet...
Ahol Szeretet,
Ott Béke;
Ez a karácsony értéke.
Kedves vendég, Szent Karácsony;
Évutói éber álom.
Örömlepel, szép és ritka,
Bennünk rejtőzik a titka.
Karácsony lelkünkbe tűzve,
Minden gond jövőbe űzve,
Szent Béke,
Bársony nyugágyon;
Kedves vendég,
Szent Karácsony.
Három király csakazértis
Most is útra kell.
Csordában jár ma a "lehet",
Viszont Hinni -
Kell.
Három király csakazértis
Jézust keresi,
Mit sem számít, hogy a zöm a
Profitot lesi.
Három király csakazértis
Felszegi fejét,
A Megváltás a világban
Itt vár,
Szerteszét.
Három király csakazértis
Csillagot figyel;
Nem a fogyasztás az, ami
Üdvösségre lel.
Három király csakazértis,
Örökké keres;
Attól, ha sok görbe van,
Még lehet
Egyenes.
Karácsonyi készületek
Várják már az ünnepeket.
Fenyők,
Hitek,
Fények
Tárgyak;
A szent Karácsonyra várnak.
Lelkünk ünneplőben, szépen
Fürdik a tükörképében.
Tél-sóhaj, fehér és fakó;
Nagy pelyhekben szakad a hó.
Karácsonyhoz közeledünk;
Isten erősödik
Bennünk.
Fenyők,
Fények,
Feszületek;
Karácsonyi készületek.
Téli szelek fújnak,
Hajnalok fakulnak,
Fáradt téli napsugarak
Sűrű ködbe fúlnak.
Kurta napok múlnak,
Árnyékok megnyúlnak;
Jeges téli esőcseppek
Gránát módra hullnak.
Ádvent-fények gyúlnak,
Kételyek csitulnak,
Isten adta
Szeretetek
Soha el nem múlnak.
Hideg napok múlnak,
Remények újulnak,
Karácsonyhoz közeledve
Téli szelek fújnak.
Idő-parti fénytörések
Mentén újul meg a Lélek.
Új idővonalat nyitva
Marad az Akarat tiszta.
Idő-sík párhuzamosok
Ezer folyamága ragyog.
Hosszú ádventi estéken
Isten ül vén idő-széken.
Hol van többlet?
Hol lesz hiány?
Vajon melyik a jó irány?
Ezer élet - fel a hegynek...
Csak a profán hiszi egynek.
Halhatatlan minden Lélek;
Idő-parti fénytörések.
Ereszkedik lefelé a köd,
Kertet, kaput szürkeségbe föd.
Köröskörül baljóslatú máz,
Küzd vele a dac, s a kicsi ház.
Hatvan fölött is forró a vér,
Az Életünk egyre többet ér.
Egyre keményedik a hideg,
Megszenvedjük megint a telet.
Kétszer kettő jövőre se öt;
Ereszkedik lefelé a köd.
December, a mintapolgár.
Birtokában régi oltár.
Havat és ünnepet ígér,
Konkrétumok elől kitér,
Régi szép telekről beszél,
Leginkább a múltjából él.
Álmos jelen, ködös jövő;
Mindig a múlt kerül elő.
December, a mintapolgár,
Közel, s távol múltban vájkál.
Egykori polgári házak
Ma már viharverten állnak,
Régi kényelmük romjain
Foszlik a fakult krinolin.
Régi, fegyelmezett világ,
Kiszámított rátartiság.
Végérvényesen dőlt romba,
Belehullott Trianonba...
Téli, ádventi
Alázat;
Megfagy minden, ami látszat.
Feltárul, amit látni kell:
Isten felé
Béke visz el.
Szent téli csend,
Belső béke;
Megyünk karácsony elébe.
Fagy fedi a kicsi házat;
Téli, ádventi Alázat.
Ritmusba vagyunk bezárva,
Rezgünk,
Visszhangot adunk,
Amíg él bennünk a Ritmus,
Addig életben vagyunk.
Ritmusba vagyunk bezárva,
Bennünk is
Ritmus terem,
Az anyag függönye mögött
Csak rezgés a végtelen.
Ritmusba vagyunk bezárva,
Bennünk szól a dallama,
Amíg tiszta hangot adunk,
Bennünk él
Isten, maga.
Erkölcsi vakáció,
Tiszta koncentráció,
Rend alapja lent és odafent,
Isten is a szent csendben teremt,
A Csend,
A Szent, a
Szép
Tiszta
Csend,
A Csend,
Nagy pillanat előhírnöke,
Szent örömök építőköve,
A Csend,
A szent, a tiszta Csend.
Pihenő az utakon,
Barátság és nyugalom,
Ahová a zaj nem özönöl,
Minden buta lármát eltöröl,
A Csend,
A Szent, a
Szép
Tiszta
Csend,
A Csend,
A Lélek szent ünnepi ruhája,
Az Isten meghitt adománya...
A Csend,
Rosszullétek buta napján
Állok, mint vércsepp a szablyán.
Rossz, förtelmes záporokat
Fagyszürke közöny váltogat.
Tanácstalan köd és pára
Csalogat az éjszakába.
Ádvent összeszedi magát,
És ballag a sárban tovább.
Isten ad még Jelet?
Talán...
Rosszullétek buta napján.
Gonosz decemberi eső,
Apad a Hit és az Erő.
Eső, hideg és áldatlan,
Ömlik egyre szakadatlan.
Eső kívül,
Ádvent belül;
Isten néz a felhők mögül.
Jövőre addig van igény,
Amíg el nem fogy a remény...
Lélekmadár soká győzi,
Sár-csüggedés meg nem főzi...
Gonosz decemberi eső;
Világpénz a jövő-nyelő...
Ázik a madáretető;
Gonosz decemberi eső...
Téli túlélő remények
Lelkünk udvaráig érnek.
Az est már délutánig ér,
De az elszántság visszatér.
Ádventi Hit;
Puha bársony,
S a háttérben már:
Karácsony.
Sebességet vált az Élet;
Téli túlélő remények.
Bronzkori földvárak között
Lapul az elmúlt idő,
Csak a Jelen kérésére
Pattan majd egyszer elő.
Bronzkori földvárak között
Csalafinta lett a szél,
Érzésekről fuvolázik,
Ha a logika henyél.
Bronzkori földvárak között
Szűnni kezd az ingovány,
Csípőre tett kézzel bámul
Az arcunkba a talány.
Bronzkori földvárak között
Holt szavak örvénylenek
Milyen nyelven beszélt itt a
Hajdani védősereg?
Egy kard. Edénytöredékek,
Csontok. Itt-ott hajfonat,
Ki épített kinek pazar
Főnixmadár,
Főnixmadár
A Jelen vén fájára száll.
Nem károg, mint a hatalom,
Nem búg, mint a sokadalom,
Nem csicsereg, mint hivatal,
Mindig valami mást akar,
S nem is dürrög, mint a kánon;
Átnéz minden profánságon.
Főnixmadár,
Főnixmadár,
Nyöszörög a téli határ.
Szürke égen tél-lepedő,
Faggyal küszködik a Jövő.
Ballábas doktrínasereg
Világuralomról fecseg,
S a célját nem tudó világ
Szagol műanyag dáliát.
Főnixmadár,
Főnixmadár,