Honvágy
Beküldte ... - 2020, december 11 - 22:51
Kövek között a fürge víz
szalad tova, mint csipkedísz
fodrozza habruháját.
Érből patakká szélesül,
partjára lomha béka ül
és próbálgatja hangját.
Futottam én is, mostoha
sorsom volt annak ostora,
kerültem új hazába.
Vágyódtam vissza meg nem is,
mint akit forró vére visz,
de látod, mindhiába.
Lelkem maradt gyökértelen,
nem jött be lám, a végtelen,
a messzeségbe vágyás.
Fényképed nézem óhazám,
közöttünk már az óceán,
szívemnek súlya mázsás.
Hová lett az a régi ér,
mi álmaimba visszatér
és torkomat szorítja?
Makacs terhemmel vállamon
megannyi szúró sóhajom
fordítja léptem vissza.
Hozzászólások
Csilla
2020, december 11 - 22:51
Permalink
Kedves Imre!
Ehhez a vershez is sok szeretettel gratulálok. Nagyszerű!
https://versekegipasztorok.mozellosite.com/
...
2020, december 12 - 10:28
Permalink
Kedves Csilla!
Kedves Csilla!
Igazán köszönöm!
Haász Irén
2020, december 12 - 16:33
Permalink
Nagyon tetszett!
Nagyon tetszett!
...
2020, december 12 - 17:38
Permalink
Kedves Irén!
Kedves Irén!
Köszönöm és örülök!