Újabb részlet - I.

Davis hadmérnök újabb hosszú levelet írt – ez már a regény alternatív történelmi időszakában játszódik.

A valóságban is volt egy Magyarországon harcoló angol hadmérnök, Richards volt a neve, ő 1683-ban, Buda felszabadítása idején írt a harcokról naplóbejegyzéseket; amikor egyébként a későbbi Berwick herceg is a magyar főváros ostrománál tanulta a hadi tudományt – őfelsége, az angol király rendeletére…

———

Már az első napon is a gróffal, a családjával és legközelebbi barátaival ebédeltem az úgynevezett kis házban, azóta is Zrínyi Miklós asztalánál van a helyem. A gróf legközelebbi munkatársai közé tartozom, és erre büszke vagyok.

Zrínyi gróf legbelső köre a következőkből áll:

A felesége, Zsófia asszony ausztriai grófnő, Löbl-leány. Karcsú, magas, szőkésbarna hajú és nagyon szép asszony, de legfeljebb néhány évvel lehet a férjénél fiatalabb. Asszonyokhoz képest szokatlanul keveset beszél, de akkor általában fontos megjegyzéseket tesz. Szereti és félti a grófot. Ádám nevű kisfiúk néhány nap múlva, karácsony szentestéjén lesz kétesztendős. Igen szép, vidám és élénk fiúcska, az egész várnép szeretetének tárgya.

Néhány napja itt tartózkodik Zrínyi gróf Péter nevű öccse is, őt nemrég ismertem meg. Hatalmas, még a bátyjánál is nagyobb termetű ember, valóságos Hercules. Felesége, Frangepán Katalin igazi délszaki szépség. Elsőre látszik, hogy bőven van benne olasz vér; fekete hajú, csábos mozgású, ingerlő idomú. Rajong a férjéért, és nem nagyon kedveli a németeket. Rólam elsőre azt hitte, hogy német vagyok, és meglehetősen tartózkodóan viselkedett nekem. Amikor megtudta, honnan származom, felengedett. Csak magyarul és horvátul beszél, nehezen értünk szót, bár én egyre többet haladtam már a magyar nyelvben, és horvátul is mind több szót tudok.

Zrínyi Péter János nevű kisfia, és tizenkét éves, bájos Ilona lánya is itt van. Szép és kedves gyermekek, a kislány az édesanyja pompázatos szépségét örökölte.

A gróf öccsének családja itt, velünk, Csáktornyán tölti a karácsonyt.

Witnyédi István a magyarországi Sopron városába való ügyvéd, a gróf egyik legjobb barátja. Éltesebb, lassú beszédű, anekdotázni szerető úr, aki velős mondásairól, meg ravasz prókátori gondolkodásmódjáról híresült el. Néha szereti nevén nevezni a dolgokat.

Contarini úr olasz, talán velencei származású, középkorú úriember. Érkezésemkor engem alaposan és szigorúan kifaggatott. Azóta barátságosan bánik velem. Folyékonyan beszél magyarul, gyakran magyaros öltözékben is jár, szinte bárki magyarnak nézné. Két szolgája – vagy kísérője – is itt van, ők a nagy házban étkeznek a várnéppel egyetemben. Az egyikük – fiatal, kreol bőrű fickó – boszorkányosan jól bánik a puskával, igazi mesterlövész. Ő tanítja lőni Zrínyi bán gyalogosait.

Később megtudtam, hogy Contarini úr volt az, aki vitéz kísérőivel megakadályozta a gróf elleni merényletet, amit olasz és török csirkefogók akartak végrehajtani, és vadkantámadásnak szerették volna álcázni.

Guzics kapitány úr a várban szolgáló katonaság parancsnoka, csendes, barátságos férfi, nálam néhány évvel öregebb. Itt állandó harckészültséget kell tartani a török közelsége miatt. Zrínyi gróf kiterjedt magánkatonaságot tart szolgálatban, kisebb-nagyobb várakból, őrtornyokból, állomáshelyekből egész hálózata van; legfontosabb feladatuk a török megfigyelése, portya vagy támadás esetén az oszmán rablók elleni védelem.

Bethlen Miklós gróf úr ifjú erdélyi főnemes, ebben az évben többször is járt itt, az ünnepeket velünk tölti.

Mr. Andrew Gaudi voltaképpen honfitársam, lévén skót nemzetiségű. Bár a skótoknak az angolokkal szokásos ősi ellenszenve valahol benne is megvan, mostanra összemelegedtünk. Erre nagy szükség is van, lévén Gaudi úr elsősorban tüzértiszt, főleg ilyen minőségben szolgált a néhai erdélyi fejedelem, II. Rákóczi György hadaiban. Kitűnő, bátor és modern gondolkodású tüzértiszt, ő szervezi és tanítja a gróf tüzérségét, vezeti és látogatja a kiképzéseket. Ebben a minőségben azonnal beálltam mellé segíteni – azaz beálltam volna, ha nem történik valami, ami más feladatokat (is) rótt rám.

Ebéd után azonnal félrehívott a gróf.

-         Alezredes úr, máris igénybe kellene vennem a szolgálatait.

-         Örömmel, gróf úr, parancsoljon velem!

Közben bejött a testvére, Péter gróf is, biccentett, és helyet foglalt.

-         A fivérem olyan híreket hozott, hogy a nagyvezír titokban tárgyalt a tatár kánnal. Bizonyos jelekből az öcsémmel együtt határozottan arra következtetünk, hogy ellenünk akar tatár hadat küldeni még a télen. Pontosabban: ellenem.

Már akkor, abban az első minutumban pontosan megértettem: ezért vagyok itt. Vagy ezért is. De ezért kellett szinte lóhalálában ide rohannom Németországból. Örültem ebben a pillanatban, hogy itt vagyok, és a két gróffal szemben ülök, Jane, nagyon örültem.

Péter gróf vette át a szót, és részletesen elmondta, minő jelekből vélik úgy, hogy Csáktornyát tatár rajtaütés fenyegeti. A hónap legelején a nagyvezír tatár vendégeket fogatott, és a küldöttséget úgy kísértette ki a fővárosból, hogy lehetőleg senki se tudja, hogy ott jártak. Sötét köpönyeget adatott az összes tatárra, és lovasok meg lóra ültetett janicsárok kísérték őket.

Egész sereg kémjelentés beszél aztán arról, hogy a török birodalom európai részében a török lázasan elkezdte rendbe hozatni az utakat, a rossz, veszélyes hidakat kijavíttatja, másutt pontonhidakat állít. Nyilvánvalóan hadjáratot készít elő, ugyanakkor a török helyőrségek körül semmi mozgás sincs, a janicsárokat sem helyezték készültségbe. Akkor mit akarnak? Miért történik, mit szolgál az utak előkészítése?

-         Úgy gondolom, – mondta Zrínyi gróf. – valamikor a karácsony előtti hetekben támadásra kell felkészülnünk. Ostromra számítok a várban, készleteket halmozok fel, megerősítem az őrséget. Ha azonban lehetőségem lenne menet közben megtámadni a tatárt, vagy csapdát állítani neki, emellett döntenék.

Láttam, hogy Péter gróf nagyot fújtat, és indulatos arcot vág.

Egy gondolat kezdett dübörögni valahol a tudatom mélyén; félelmetes volt – nem hagyott nyugodni.

-         Januárban, gróf úr?

-         Igen, úgy gondolom.

Megráztam a fejem.

-         Szerintem nem, gróf úr – feleltem mély meggyőződéssel. – szerintem a támadásra még ebben a hónapban sor kerül.

A gróf tágra nyílt szemmel meredt rám, az öccse azonban komoran bólintott.

– Miért?- kérdezte a gróf.

- Mert különben nem volna értelme, gróf úr. Az idei januárt nagyságod végigharcolta, és általában télen is mindig vigyázásban van, sőt éppen nagyságod javallja az oszmán ellen a téli háborút. Januárban vagy februárban a török számára semmi értelme sem volna kizárólag tatárokból álló sereget küldeni, mert a tatár a várat nem tudja elfoglalni, és a nagyságod kommandója alatt álló báni és egyéb hadakkal nyílt ütközetben nem mérkőzhet. Ezt Köprülü Ahmed nagyvezír is tudja, és nem fog ekkor költséget ölni egy nyilvánvalóan értelmetlen akcióba. Úgy gondolom, itt a kulcsszó: a rajtaütés. A tatár azért jön, hogy nagyságodon rajtaüssön, az ilyen harci tevékenységnek pedig mindig a meglepetés az alapja. Ha nem tud meglepetést kelteni, semmi kilátása sincs a sikerre. Ha pedig meglepetést akar kelteni, csakis olyan időpontra időzítheti rajtaütését, amikor meg van győződve arról, hogy nagyságod nem vár támadást. Ilyen időpont nem sok van, de ha ilyet keresünk, legfeljebb egy jöhet számításba: karácsony környéke.

Péter gróf erre súlyosan és elégedetten bólintott.

-         Megmondtam.

Zrínyi gróf elgondolkodott.

-         Képtelenség – mondta aztán. – Lehetetlen, hogy a Krímből ilyen hamar ideérjenek. Legalább másfél hónap az út.

Péter gróf a fejét rázta.

-         A tatár mindenre képes. Igénytelen. A hőséget és a téli hideget is egykedvűen viseli. Ha arra van szükség, váltott lovakon éjjel-nappal lovagol, és elképesztő távolságokat tud megtenni lóháton, úgyszólván megállás nélkül. Amikor a Krímből elindulnak, lassan és tohonyán jönnek, itt azonban hirtelen olyan gyorsak lesznek, mint a villám. Szinte sohasem lehet tudni, merre járnak, ezért a fosztogató tatár istencsapás. Úgy gondolom, most sietnek.

-         De ennyire?

-         Ne felejtsd el, bátyám, a tatárjárás idején a nagy kán halálának híre tíz nap alatt jutott el a távoli Karakorumból Budára – az pedig sokkal messzebb van, mint a Krím. Sok lóval indultak el, nincs málhájuk, és éjjel-nappal lovagolnak.

Zrínyi gróf elgondolkodott.

-         Ez azt jelenti, hogy – lassan fűzte a szavakat. – heteken belül várhatjuk a tatár rajtaütést?

-         Igen, gróf úr, – feleltem. – pontosan ezt jelenti. Minél hamarabb fel kell készülnünk a fogadásukra.

Péter gróf hálásan nézett rám, és barátságosan hátba vágott, amitől elállt a lélegzetem.

-         Köszönöm, hogy segítette meggyőzni a bátyámat!

Zrínyi gróf kissé még mindig csodálkozott:

-         Tehát meg akar lepni a tatár? Engem?

Ideje volt tiszta vizet önteni a pohárba.

-         Nem, gróf úr, – feleltem határozottan. – a tatár ennél lényegesen többet akar. Meg akarja nagyságodat ölni. Meglepetésszerűen be akar ide törni, ölni akar, rabolni és pusztítani, minden élőt lemészárolni vagy elhurcolni, az ön otthonát felgyújtani, és a földdel egyenlővé tenni – közben Péter gróf komoran bólogatott. – Ez az ellenség célja, gróf úr. Köprülü Ahmed szervezte, a nagyvezír pedig semmiféle költséget nem kímél, hogy ellenségeitől megszabadulhasson. Jelenleg önt tekinti az egyik legnagyobb ellenségének, ezt kifejezésre is juttatja.  Az elmúlt háború lelke nagyságod volt. Senki más nem tett annyit a következetes harc érdekében. Még a szentgotthárdi csata elvesztéséért is nagyságodat okolhatja, hiszen azok a katonatisztek, akik ott vereséget mértek rá, az ön szervezésének és az ön hívásának eredményeképpen jöttek Magyarországra. Montecuccoli tábornagytól a török had ma is sértetlen lenne. Bizonyos értelemben a törököt ott legyőző katonák is nagyságodnak tulajdonították a győzelmet. A döntő rohamban nagyságod nevét skandálták a magyar katonák, de még a francia vértesek is, a saját fülemmel hallottam.

Péter gróf bólogatott, Miklós csendben hallgatott.

-         Köprülü Ahmed elérkezettnek látja az időt, hogy leszámoljon nagyságoddal. Az előző télen nagyságod hadjáratot vezetett, megalázta a török birodalmat, a nagyvezír ugyancsak télen akar visszavágni. Tatárokkal. Egyrészt a gyorsaságuk miatt, másrészt meg azért, mert nincs meggyőződve róla, hogy nagyságodat télen valóban meg lehet lepni az otthonában. A tatárok már úton vannak, gróf úr.

Folytatása következik.