A Szent Hegy oldalán

Megkopott csúcsú Parnasszus alatt

kerékre szerelt tarka szövegek

mindegyike vágy-szerpentinre tart,

tükrös szélvédőn gyúlnak naptüzek.

Konvojok ezre biztosan halad.

Rímtelen szókép mindent megelőz.

Senki sem alkot új szabályokat,

gördülő szólánc szépségével győz.

Így van ez rendjén. Változik a kor,

közös nevező, megújult igény.

A líra több, mint bús lant valahol,

nem csak szívben parkol a költemény.

Barlangban bujkál, drónként felrepül,

világot láttat és világot lát,

könnyet csal itt, derűt ott, legbelül,

nem mellőzve a megváltó imát.

Reményfalak képeznek vershegyet.

Írjon is mind, ki írni megtanult.

Nem kívánom, hogy én is ott legyek,

versengés láza már maga a múlt.

Értéket őriz régi és új könyv,

égetni vétek, elfér hegy alatt.

Parnasszuson fészkel a bátor ölyv,

békegalamb szárnya: megtört kaland.

Minden virág virágozni akar,

másként és másként érzed illatát.

S mivel nem lehetsz örök fiatal,

most élvezd hát az írás mámorát!