A vitéz szabómester

Vitéz szabólegényről sokat olvashattunk, vitéz szabómesterrről kevesebbet. Pedig akadt ilyen, méghozzá Budapesten.

Ráth Károly (1821-1897) volt Budapest székesfőváros első főpolgármestere.Itt azonban nem róla lesz szó, hanem a fiáról, ifjabb Ráth Károlyról.

Ifjabb Ráth Károly (Ráth Karcsi) a korabeli pesti kocsmák közismert alakja volt. Már régen középkorúnak, sőt éltesnek számított, amikor még mindig naphosszat a Korona-kocsma teraszán üldögélt.

Idősödvén Ráth Karcsi egyre rigolyásabbá vált. Valamiért nagyon haragudott az akkor divatba jött kalapféleségre, a cilinderre.  Egyszer csibukozás és pálinkázgatás közben közölte az asztaltársaságával, hogy a terasz előtt elhaladó első cilinderes ember fejéről leveri a "deklit".

Egy Gutman nevű szabómester volt az első arra járó cilinderes. Frissen vasalt, vadonatúj cilinderben. Nem tűnt különösebben veszedelmes fickónak.

Ráth Karcsi kilépett az utcára, és a sátapálcájával leverte a cilindert az idegen fejéről. Vihogva és lustán indult volna vissza, de meglepetés érte. A szabó elkapta, és egy jobbhoroggal a földre küldte. Karcsi ijedten tápászkodott fel - a szabó öklébe. Kezdte elhagyni az ereje.

Az asztaltársaság megkövülten bámult, egy pincér és egy fiákeres sietett Karcsi segítségére.

- Ne bántsa a nagyságos urat!

Gutman szabó leeresztette az öklét.

- Ez  nagyságos úr?

A "nagyságos úr" laposra verve fetrengett.

A szabó visszetette fejére a cilindert.

- Vigyék a nagyságos urukat a Múzeum körúti állatgyógyintézetbe. Szegény barmokon ott szoktak segíteni!

 

Hozzászólások

Nagygyörgy Erzsébet képe

Kedves Laci!

Jót mosolyogtam, remek kis történeteden, szeretek prózákat is olvasni...

Erzsike

lnpeters képe

Köszönöm, Erzsikém!

Pete László Miklós (L. N. Peters)