Anikót hazavárva

Elmentél reggel,

Hosszú a napod.

S ahogy itt megvénül a téli nap,

És kint a fagy keményebben harap,

Úgy várlak egyre jobban már

Haza.

——–

Elmentél reggel,

Üres a lakás

Nincs se kacagás, se szemvillanás,

S már közeleg a téli éjszaka

Várlak,

Haza.

——-

Elmentél reggel,

Gyors kis puszival,

Itt hagytad közös múltunk sóhaját,

Meg Sorsod édes, szép lenyomatát,

S mint orvosnőt a beteg panasza:

Várlak,

Haza.

——

Elmegyünk sokszor

Én is és Te is,

De amíg e világban létezünk,

S amíg a Létnek célja van velünk;

S míg mondatainknak van Alanya:

Várlak,

Haza.