Arcomra fagyott a bánat

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2020, augusztus 15 - 15:46
Talán csak a kerengőlegyek
eszelős bolyongása az állandó.
Régen én is bezsongva, lebegve lüktettem,
tettvágy, s szerelem feszült bennem.
Mennybevitt a szív, s az éj varázsa.
Míg a lét ura egy borongós, bús napon,
elvette tündöklő ezüstszárnyamat,
hirtelen arcomra fagyott a bánat.
Szárnyalni, röpülni többé talán nem tudok,
így hát gyalogszerrel elindulok,
homlokomon örök holdfény lobog.
 

Hozzászólások

hubart képe

hubart

2020, augusztus 16 - 21:23

Drága Erzsike, fogsz még Te lebegve lüktetni, mert vérbeli költő vagy, és a tehetséget nem lehet véka alá rejteni! Azok az ezüstszárnyak eddig is megmutatták, mire képesek, és ezután is megmutatják majd! Lám, ez a vers is nagyon szépen kifejezi jelenlegi lelkiállapotodat. Kívánok Neked gyors felépülést és  jó munkakedvet sok ihlettel! 

Nagygyörgy Erzsébet képe

Nagygyörgy Erzsébet

2020, augusztus 18 - 19:00

Köszönöm, Feri...

Kankalin képe

Kankalin

2020, augusztus 17 - 08:42

Kedves Erzsike!

A hangsúly: "gyalogszerrel elindulok". Ebből a pozícióból fel lehet emelkedni a szárnyalásig. Ezt kívánom neked, tehát mielőbbi egyógyulást! :)

Szeretettel: Kankalin

Nagygyörgy Erzsébet képe

Nagygyörgy Erzsébet

2020, augusztus 18 - 19:01

Köszönöm, Kankalin...

Haász Irén képe

Haász Irén

2020, augusztus 17 - 15:11

Igen, egyetértek! Gyalog indulni, de felemelkedni, szárnyalni kell!

Jobbulást hozzá, Erzsike!

Nagygyörgy Erzsébet képe

Nagygyörgy Erzsébet

2020, augusztus 18 - 19:01

Köszönöm, Irénke...