Az én férjem

(Egy asszony panaszai)

Az én férjem furcsa szerzet,
nem e világra való,
nincsen semmi jó szokása,
ép elmére utaló.

Folyton csak a munka, munka,
oly kérges már a keze,
alvás helyett meg verselget,
elment tán a csöpp esze!

Vagy legalább ne bókolna
- rólam mindig olyat ír,
hogy ölelne, meg csókolna -
szerelmes a vén szatír!

Járna inkább a kocsmába,
rendes ember azt teszi,
nem mindig a felesége
titkos óhaját lesi!

A szomszédban? Ott még rend van,
sármos férfi a Feri;
kemény fickó, az asszonyát
minden este megveri.

Mikor rácsap az asztalra,
a sok tányér csörömpöl;
jó dolga van az Erzsinek,
könnyezik az örömtől!

Az a fene nagy szerencse
bezzeg engem elkerült,
életemet elhibáztam,
hogy így félresikerült!

Minden rossznak ő az oka,
sírtam már én oly sokat,
lám csak, most is a konyhában
sürög, forog, mosogat.

Ha megfeddem, békén hallgat
- nem is ember az olyan -
előbb-utóbb megőrülök
mellette, de komolyan!

Mi lehet szorgalma titka,
faggathatom, nevet ő…
Uram Isten! Biztos várja
már egy ifjú szerető!

2010. aug. 8.