Bronzkor sötét mélységében

Bronzkor sötét mélységében
Titkok rejlenek,
Egykor városok voltak itt,
Népek,
Emberek.

Másutt van kései nóta,
Mítosz,
Íliász,
A Kárpát-medencében csak
Kísértet tanyáz.

Hatalmas földvárak, sáncok,
Elsüllyedt falak,
Történet nincs róluk, csupán
Hallgatag anyag.

Bronzkor sötét mélységében
Némaság hever,
Történetét egyelőre
Nem mondhatja el.

Ki védte, ki ostromolta
Egykor a falat?
Hány gyönyörű mítosz lappang
A lábunk alatt?

Milyen hatalom őrködött
A vidék felett?
Milyen templom állt, és benne
Milyen istenek?

Bronzkor sötét mélységében
Vak idő pereg;
Milyen nyelveken beszéltek
Itt az emberek?

Milyen vállakra feszült a
Köpeny, a kabát?
Talán az ő vérük éppen
Bennünk él tovább?

Talán a tükörből néz ránk
Bronzkorbéli kép?
Száz hódító jött, de maradt
Ugyanaz a nép?

Szorgalmasan munkálkodtak
Értünk hajdanán,
Ha nem lettek volna, mi sem
Élhetnénk talán.

Ugyanaz az ég borul ránk
Most is odafenn,
Akkor is volt öröm, bánat,
Hűség, Szerelem...

Akkor is árnyékot adtak
Gazdag lombú fák,
Akkor se volt a mainál
Gonoszabb világ.

Akkor az az anyjához bújt
Sok-sok kisgyerek,
Semmivel sem voltak nálunk
Rosszabb emberek.

Akkor is pöffeszkedett a
Léhűtő kevély,
Akkor is zörgött a felszín,
Hallgatott a mély.

Talán tudták, hogy az Isten
Jót sose feled...
Bronzkor sötét mélységében
Van a felelet...