Csoda

Mysty  Kata:
Csoda

Örök nyár van  szívembe',  
mert  lakója, Te
itt élsz benne.
Néma ima , amely égbe száll,
meghallgatásra ott talál!

      Tavaszt rügyező hajnal,            
tenyérbe rejtett mustármagot
ágyazott be kósza szellők
szárította víztócsák gödreibe.          

Vakító nyár hozott arcunkra
rikító pírt , s karmolta körmeivel
homlokunkba sötét vonalát, hisz
vakvágányra tettük
életünk vonatát!

A nyári zápor kimosta
sorsunk szennyesét.
Szárító kötélen függött,
mígnem elfújta az őszi szél.

Gyümölcsillat szédítő
erejétől, mint köd
oszlott szét mámor-ittas,
alig szunnyadó szenvedés!