Ember, mutass intő példát!

Ült magában, mint egy árva,

sört kortyolva mélán nézett

- tán valamit felidézett -,

ez a kocsma sosincs zárva.

Szeme fáradt, szénfekete,

bőre cserzett, olajbarna,

foltos volt a ruha rajta,

s egy kisgyerek észrevette.

Épp csak vízért léphettek be,

úri szülők, gazdag sznobok,

elkerülték jól a koszost,

igyekeztek, nem ültek le.

A pultostól flakont kértek,

karonülő volt a kisded,

sose látott ő még „színest”,

bámulta a fura képet.

S mikor végre indulhattak,

- ki, ki innét minél előbb! -

iszkolva a vén box előtt,

néhány percre megtorpantak.

A kisgyerek, csöppnyi kezét

kinyújtotta, s ránevetett,

kék szemében csak szeretet,

így adta ő annak jelét.

Nem számított, hogy ki, milyen,

tiszta lélek nem válogat,

nincs különbség, nincs áldozat,

a Mennyekben van csak ilyen.

És a szülők szégyenkezve,

néhány dollárt dobtak elé,

sietve az ajtó felé,

feloldozást így keresve.

Sírt a gyermek, sírt a "barna",

nyelte sörét, nyelte könnyét,

keserű volt, de egy gyöngéd,

fura érzés vigasztalta:

Az Úr előtt mind egyforma;

sárgabőrű, fehér, sötét,

nem bántaná soha övét,

nem küldené a pokolra.

Csak a Földön, itt van ilyen -

ember embert, folyton marja,

pedig Isten nem akarja,

a gonoszság sose pihen.

Drága világ mi lesz véled?

Ember, mutass intő példát,

ne csinálj a létből prédát!

- vigyázzon rád, „gyermeklélek”.