Emlék

Megkövült emlék a porta,
hová visszatérek,
emlék a vert falú kis ház,
amelyben megszültek.

Megkövült emlék a a szoba,
melyben hallgat a csend,
ólálkodik a csirkemúlt,
ahol úr volt a rend.

Megkövült emlék a zöld fű,
gurguláz a patak,
csupa emlék ma már minden,
melyek nekem fájnak!

Megkövült emlék a virág,
mely az utcára néz,
lelkem fényét hagyom neki,
de locsolnom nehéz.

Megkövült emlék ma minden,
ami jó volt, és szép,
emlék a vert falú kis ház:
átléptem küszöbét.