Hűvös nyarunk

Ázott pacal e nyár, bús, baljós gyötrelem
emészti már tüzünk, maga alá temet;
csalóka játékot űz most veled, velem,
betapasztva szájat, besározva szemet.

De ne sírj, ne zokogj, e lánc el nem szakad,
amelyik bennünket oly régen összeköt,
s lepereg a rozsda, ha megrázod magad -
találkozni fogunk majd két álom között.

És akkor elfújjuk ezt a rongy bánatot,
mint ködpára-felhőt a fényes dél szele,
lásd, dereng a hajnal az ég alatt, amott,
s eliszkol e pokol lidérces éjjele.

Fektess hát töretlen bizalmat az Úrba,
s öltözzön a világ aranyba, azúrba!