Ha tiszavirág...

Ha tiszavirág
lehetnék, pompás
dalba kezdenék.
Arról szólna az;
csöndes-szelíden ,
búm sincsen,
nem is kesergek.
Élv-vel telt életem
tavaszt álmodás...
Hevít hévvel,
táncot is lejt
édes kéjjel.
 
S ha kurta is,
ha mákszemnyi is,
ha csak egy pillanat is,
virágot bont,
illattüzet éleszt.
Pompás nász víz tükrén
édes szépen elveszvén.
 
Megérteni oly nehéz,
mint villan el
tűnő édeni fény!
Balzsam ez a léleknek,
a víztükör, s a  fényerek,
Csak meg nem tévesszen!
Tiszavirág voltam én ,
e dalt akkor írtam én.

  2011.06. 26.

  Forrás

A teknős és a tiszavirág

A folyóparton egyedül üldögélt a százötven éves teknős.

Már régóta itt élt, figyelte a víz áramlását, a kavicsok csiszolódását, a hold változásait.

Egy nyári estén a teknős felfigyelt a tiszavirág különös szépségű táncára.

Szárnyalt a tiszavirág a folyó felett, élete minden gyönyörűségét megmutatta repülésében.

A teknős elbúsult, mikor a tiszavirág rövid életére gondolt.
- Miért sírsz? - tudakolta tőle a tiszavirág.
- Miattad könnyezem, szomorú a sorsod! - felelt a teknős.
- Ne engem sirass!Pár óra alatt többet élek, mint te százötven esztendő alatt. Táncolok, virulok, párt találok, míg te évtizedeken át magányosan, tétlenül bámulod a folyót. Melyikünk sorsa sírnivalóbb? - kérdezte a tiszavirág, és tovaszállt, hogy élete utolsó pillanatait is örömmel töltse.