Hosszú volt az út

Hosszú volt az út, a derekán túl vagyok,

szarkaláb mosolyog két szemem sarkában,

hatvan év csodája ölel a karjában,

hajamban ezernyi ezüstös szál ragyog.

Hátra ritkán nézek, inkább csak előre,

beleestem én is ezernyi hibába,

intő jelnek hittem - nem volt az hiába,

elbuktam, felálltam, tanultam belőle.

Annyi szépet kaptam, oly sok szépet éltem,

jó lenne jövőm is tenyerén hordana,

eszembe jut mindig Anyám intő szava;

„ami elérhető” - mindig olyat kértem.

Bár az álmaimban sokszor elrepültem,

aztán visszatértem látva, hogy a magas,

szeretteim nélkül nem ér lyukas garast,

otthont elárulva sose menekültem.

Alkony pírja ölel, beragyogja arcom,

annyi öröm van még, mi betölti szívem,

beteljesült végre, amiben úgy hittem,

új idők szép szavát meghatódva hallom.

Szeretet vesz körül, béke, és nyugalom,

unokáim szeme jövőt ragyog felém,

tekintetük tiszta, mint egykor az enyém,

legyen dús életük, értük szól a dalom.

Imám az Úr felé, gazdag kegyért szárnyal -

adjon enyémeknek békét, hazát, hitet,

asztalra kenyeret, szomjat oltó vizet,

s töltse meg szívüket áldott boldogsággal.