Istendicséret

Napraforgó-arccal
ülök a kispadon,
egy rigócska égkék
trilláját hallgatom.

Aranyeső-szépbe
öltözködő szavak
virágénekével
dicsérem az Urat.

Zsoltárt zeng a kő is,
az útszéli kavics,
patakparti fűben
szöszmötölő haris.

Puha bársonyillat
körbe fon, megölel,
ugrabugra-kedvem
szöcskelábon szökell.

Sírtam már sírókkal,
most együtt nevetek
minden nevetővel,
kiket a szeretet

és Istendicséret
egy karba fog ma itt,
s e röpke örömperc
örök dalra tanít.