Július...

Már július van, és szerelmes a nyári hajnal.

Buja gondolatok vetik le a lányok

lenge- könnyű lepleit. Sóhajok szállnak, vagy

csak képzeletem mely megcsal?...

Milyen jó lenne ma szerelmet vallani,

ha lennél! De messze jársz, üres az ágy,

téged keres, kíván a párnám. Várja, hogy ölelj,

s érezze illatod. Az itt hagyott szalmaszín

 hajad szálai, tekintetem, mint mágnest vonzzák…

Míg máskor oly bosszantó, azon most elmélázom.

Mert ujjaim között Te vagy, lényedet érzem,

s betölt a gondolat:Hozzád tartozom, s te  hozzám...

Előjött, minden szép emlékem: ahogy kezeddel

elsimítottad a lepedő ráncait, hogy ne törjön az sem

mikor alszom. Annyi mindenre figyeltél, és

rosszkedvű leszel, ha rád haragszom,mert elfelejted néha

amit mondok, de Te mégsem , pedig vannak gondok…

Apró jeleket hagysz mindenütt, hogy tudjam, szeretsz.

 Akkor nem mondom, hogy én is, s már nem nevetsz...

Szemed színe is belesápad a szürkületbe,

rideg a szó arcodra kiül, a fáj, s bánattal borul be az este

Nem lázadsz, mert bántalak, nem tudom miért...

Most megsúgom, csak meg ne halld, hogy kellesz, amíg élsz

s az is, amit a szívedben rejtesz, el nekem… Szeretlek.

Érezd, hogy nagyon. Most elmondtam neked.

Mert kellett...egy szerelmes, júliusi hajnalon...