Kígyóvonal

                                                                               Kígyóvonal

                                                                                - Regény -

 

    

Januári hóhullás ideje volt. Egerfügén már napok óta havazott. Friss hótakaró alatt szunnyadt a falu. Későre virradt. Apa már kiment a jószágokhoz, ő meg egyik idősebb fia szokta ellátni őket. Mire befejezték, már a többiek is mozgolódni kezdtek. Elkészült a reggeli, elfoglalták helyüket az asztal körül, elmondták szokásos imájukat, és csendben megreggeliztek. Anya fel-felsóhajtott, kicsit nyugtalanul figyelte a családot, idős kora ellenére gyereket várt, a tizenegyediket. A kemény téli hideg az egész népes családot beszorította a lakásba. A délelőtt nyugtalan várakozással telt a falu közepén szerényen meghúzódó kis házacskában, ahol megszületni készült egy új élet. Apa kérte, hogy ne tartsák meg az életet jelentő magzatot. Kevés a pénz ugyan – mondta, -, de ő vállalja az abortusszal járó költségeket. Anya azonban erről hallani sem akart: ő nem adja el lelkét az ördögnek – válaszolta. Nem gondolták akkor, hogy ez az új élet lesz a család történetének kiszemelt hőse. Ezerkilencszázharminckilencet írtak akkor.
Hullámzó dombokról hajlik a falu csöndesen várakozó, széles völgybe.
A vastag hótakaró elzárta a világtól. Dolgozni sem volt mit, valamennyien a szobába szorultak. Könnyíteni akartak a zsúfolt helyiség levegőjén, a férfiak kimentek, hogy megszabadítsák az udvart az éjszaka lehullott hótömegtől.
Már délfelé járt az idő, amikor a szülési fájdalmak mind gyakrabban és erősebben jelentkeztek. A belső mozgás figyelmeztette Anyát, hogy a jövevény szeretné megismerni azt az új világot, amelyben ezután le kell élnie azt az időt, amellyel megajándékozza a jósorsa.
Anya egyre rosszabbul érezte magát. Tizenkét óra lehetett, amikor hívni kellett a bábaasszonyt. Érkezésekor már folyamatban volt a szülés, nagy sietséggel igyekezett megszületni a gyermek. A bába néni, mint aki jól végezte dolgát, hamar odébbállt. Anya maradt a maga fájdalmaival. A szülés nyomai nem tisztultak le, erős fertőzés fenyegette az életét. Úgy mutatkozott, hogy a szülésznő valamit elmulasztott, pityókás állapotában maga sem tudta, mit művel. A család érezte: valamit tenni kell, mert az Anya élete erősen veszélyben forog. Legnagyobb lánya, Rózsika, úri háznál szolgált a közeli városban, Óvölgyén. Orvost keresett, hazavitte, és még sikerült megmenteni az Anya életét.
A nagyobb testvérek elmarasztalták édesanyjukat, szégyellték, hogy annyi gyermek után, idős korában, még másik testvérrel ajándékozza meg őket. Úgy volt érezhető, hogy nem is nagyon szerették kistestvérüket, de aztán mégis elfogadták, sőt, ahogy nőtt, még el is kényeztették.
Valami érdekes portéka lehetett, mert – ami aztán a későbbiekben is megmutatkozott -, Eldorádót álmodott magának, s hogy valami affélét meg is teremtsen magának, a későbbiekben igyekezett mindent megtenni. Születésének első pillanatában megérezte, hogy ki kell törnie abból a szegénységből, amelybe beleszületett.
Elérkezett az ideje, hogy megkereszteljék. Egészséges, pirospozsgás, tömött legényke volt. Remélték, hogy utána már nem érkezik másik testvér. Úgy döntöttek, hogy a Kálmán nevet adják neki, ami azt jelenti: maradék, életben maradt. Így aztán, mint Egress Kálmán élte a maga életét.

                                                                                          *
     folytatom
Sopron, 2014