Kígyóvonal 6

            Az kétségtelen: ha Kálmán nem abban a korban születik, amely földet, gazdagságot, bőséget ígért a falu parasztságának, soha nem gondolhatott volna arra, hogy belőle valamikor is tanult ember lehet. Így is nehéz volt neki. A jólét helyett egyre inkább elmélyülő szegénységben éltek. Olyan jövedelmet találtak ki nekik, amelyre jó nagy adót lehetett kivetni. Az iskolában pedig csak megállapított jövedelemszintig támogatták a falusi diákot, ha azt meghaladta, a bentlakásból is kipakolták. Így történhetett meg, hogy Kálmán egyik nap beköltözhetett az otthonba, másik nap meg menesztették. Ilyenkor mindig a nővérei segítségére szorult, különösen Rózsika nénje támogatta nehézhelyzetében. Most sem volt biztos benne, hogy ez az év nyugalmasabb lesz, mint az előbbiek, de nem foglalkozott vele, kitartóan végezte a maga munkáját.Nem tudta, hogy történt, de valaki titokban a hóna alá nyúlt, szárnyai alá vette, és irányította az életét. Egyszer csak megállt mellette egy nagyobb diák, és azonnal így kezdte:

-Betöltötted a tizennégy évet?

– Igen, Januárban.

  - A KISZ-ről (Kommunista Ifjúsági Szövetség) hallottál?

 - Nem.

 - Hát tudd meg, hogy egy olyan, fiatalokat tömörítő szervezet, amely az olyan fiatalokat  keres, mint amilyen te vagy. Tudom, hogy olyan falusi család gyermeke vagy, amely  azelőtt is nehezen élt, és most sem könnyű a helyzete. Nekünk, fiataloknak kell úgy élnünk, és dolgoznunk, hogy az ígéretek megvalósuljanak.

   -  Akarsz –e tagja lenni ennek a szervezetnek?

 Kálmán kicsit gondolkozott, és azt mondta:

  - Igen!

  - Akkor meg kell ismerkedned a szervezet szabályaival, törekvéseivel, s az egyik gyűlésünkön megtárgyaljuk a belépésedet   Ezzel elkezdődött Kálmán politikai pályafutása. A titkos pártfogója egészen bensőséges viszonyba került vele, szerelmének belső vonatkozásait is megosztotta vele. Ő bonyolította le a szerelmes pár levelezését. A pártfogó meg   úgy irányította tovább, hogy nem csak tag lett

belőle, az iskolai szervezet bizottsága is tagjai közé választotta. És ez nemcsak osztálytársainak, de Béla bácsinak, az osztályfőnöknek sem tetszett, s ezt éreztették is mindig vele. Majd csak egy érettségi osztálytalálkozójukon beszélt erről társaival:

 -Kommunistának tartottatok, pedig csak szegény voltam – fogalmazta meg a valóságot.

   Azt érezte Kálmán, hogy ennek az ősznek a legfontosabb eseményét élte át, de a továbbiakban még más fontos dolgok is történtek az iskola életében.

       Elkezdődött a készülődés a Bukaresti Világifjúsági Találkozóra. A jótevője közölte, hogy ő is a küldöttek között lesz.

    - Ez különös kitüntetés számomra – mondta szinte ujjongva.

   De aztán az egymást követő események hevületében szinte meg is feledkezett erről. Talán ennél fontosabb és jelentősebb, nagy változásra készült az iskola. A hatalmasok jóváhagyták, hogy a nagy múltú intézmény felvegye hajdani kiváló diákjának nevét. Márciusban meg is tartották a névadó ünnepséget. Kálmánnak az volt igazán nagy élmény, hogy találkozhatott, és kezet foghatott egy élő költővel, Szentimrei Jenővel. Ő volt az ünnepség díszvendége. A nagy örömnek azonban keserű ízt adott, hogy közölték vele: nem lehet ott az ifjúsági találkozón. Szűkítették a küldöttek listáját, s az ő nevét kihúzták a listáról. Soha nem tudta meg, hogy miért. A támogatója még véletlenül sem említette, nem magyarázgatta a történteket.

     Enyhe gyógyír volt a sebre, hogy ingyenes jegyet kapott egy nyári táborozásra. Szülei is örültek neki. Anya rendbe tette szegényes ruházatát, s a holmiját egy vászontarisznyába pakolta be. – Istenem, így van! A világ legtermészetesebb dolgának fogadta el, hogy neki vászontarisznyával kell kimennie a világba. De hát a mesebeli szegénylegénynek is tarisznyájában kuksolt a szerencse.

   A tábori szertartásokat megszokta, elfogadta. Lelkesen és nagy érdeklődéssel vett részt atevékenységekben, legjobban kirándulásokat szerette. Egy ilyen érdekes kiruccanáson elcsatangolt, és összetalálkozott egy hazai székelyemberrel. Nagyon megijedt, mert eddig mindig úgy hallotta, hogy a székelyek vademberek. De az elment mellette, meg sem szólította. Így Kálmán megnyugodott, s ment megkeresni a csapatot. Ebédre már otthon voltak, s  délután szabad foglalkozások következtek. Elteltek a napok, indulni kellett haza. Tarisznyája üres volt, a mesebeli jóságos öreg nem tett semmit a zsákjába. Ő maga volt az ajándék, és Anya nagyon meg is volt elégedve vele. Rövid időre újra együtt lehetnek.

                                                              *

                                                folytatom