Kígyóvonal 7

                                                                                       *

 Kálmán úgy érezte, most szép, pihentető vakációja volt. Felvételizni nem kellett a nyolcadik osztályba, vizsga nélkül folytathatták tovább. Osztálytársai közül egyesek elmaradtak, helyettük a környező településekről érkeztek jelentkezők. Úgy megszaporodott a létszám, hogy párhuzamos osztályok indulhattak: A és B. Kálmán az A-ba került a jól ismert társaival együtt. Gyakran megfordult a B-ben is, figyelgetni kezdte a szép, csinos lányok

   Béla bácsi maradt az osztályfőnök. Azzal kezdte, hogy megszervezze az ülésrendet. Kálmánt az ablak melletti első pad jobbfelére ültette, és mellé egy szomszédvárosi fiút. Kálmánnak az lett a feladata, hogy segítse a padtársát mindenféle módon. Nem véletlenül volt gondja a jól táplált szomszédra, megkapta érte a rendszeres ellenértéket.         Kirándulásokkal kezdődött az iskolai év. De nemcsak a kirándulások kedvéért. Céljuk is volt ezeknek a csatangolásoknak. Makkot kellett gyűjteni, talán valami fizetség is járt érte. S mire adta fejét a jó magaviseletű Kálmán? A makk alá kődarabokat helyezett, hogy minél többet nyomjon. Az átadásnál gyanúba keveredett, nem

vették át tőle a makkot, de szerencséjére, büntetést nem kapott. Ezeknek a kiruccanásoknak, az lett a jellemzőjük, hogy a Béla bácsi nótáira kellett menetelni, katonásan, nagy-nagy fegyelemmel. A lányoknak ez különösen tetszett, vonzalommal viseltettek Béla bácsi iránt, aki jóképű, katonás ember volt. A nótákat minden találkozójukon elénekelték.

   A könnyed bevezető után megkezdődött a tanítás. A régi tanárok mellé újak, fiatalok érkeztek: gyönyörű szép földrajzos tanárnő, akibe Kálmán rögtön szerelmes lett, egy lelkesen magyarázó matematikus, és egy magyartanár, aki később Kálmán kedvence, s Béla bácsi mellett, eszményképe is.

   A KISZ alapszervezet megtartotta első ülését, megválasztották a vezetőséget. Kálmánt is beválasztották a bizottságba, ő felelt az iskola kulturális tevékenységéért. Fontos szerepet szánt a faliújságnak. Nemcsak másoktól udvarolta ki a cikkeket, ő maga is szívesen volt jelen verseivel a faliújságon.

   Egyik nap váratlan vendég érkezett az iskolába. Az Óvölgyéről elszármazott költőnő érkezett hozzájuk. Az ő iskolája is volt ez, itt szerette meg az irodalmat, a költészetet, és most szívesen adja át tapasztalatait, a műhelytitkokat. Kálmánnal bővebben elbeszélgetett, s megkérdezte:

- Mióta írsz verseket?

-Nincs nagy múltja költészetemnek. Ezek a falújságcikkek az első írásaim.

   - Ezek szabad verseknek látszanak, de se nem szabadok, se nem kötöttek. A szabadhoz nincs elég kép, a kötötthöz meg hiányzik a ritmus, a zene, a dallam.

- Szóval nem vers, sőt, prózának is gyenge.

- A versben nem mesélni kell, nem a nyers valóságot vetjük papírra, attól elvonatkoztatunk, és képekben érzékeltetjük a mondanivalónkat.

   Hogy milyen hatással volt ez a beszélgetés Kálmánra, az bizonyítja legjobban, hogy hosszú időre abbahagyta a versírást, pedig úgy látszott, hogy értékeli a tanácsokat.

   A pártfogó közben végzett, a jogra felvételizett, és soha többé nem találkoztak, majd csak akkor hallott róla, amikor írást küldött annak az újságnak, amelyet ő szerkesztett.

.                                                 *