Megmelenget

 
Sóhajomra fényt szitál a végtelen,
felhevít, de nem muszáj megértenem
ezt az érzést, mely varázslat és titok,
melyre mindig, minden percben áhítok.
 
Gyönge szómat felkarolja, s ostobán
 – mint egy szűz a venetói gondolán,
álmomat a lét csodája lengi túl,
szép szavakra pőre lelkem elpirul  –,
 
azt hiszem enyém az érdem, én vagyok
tér, idő, a cél, a kezdet és az ok.
Rájövök, ha éj lesz, fázom, s fáj a csend,
hogy valómat csak szerelmed tartja fent.
 
 

Hozzászólások

hzsike képe

Gyönyörű!

hubart képe

A gondolatok, érzések, hangulatok teljes összhangban vannak a formával! Szeretettel gratulálok, kedves Csilla! 

Zsike és Feri, köszönöm szépen! Örülök, hogy így gondoljátok! :)

 

Mysty Kata képe

Átölelt , mint gyönyör !
Túlzás nélkül.
Köszönöm!

    Kata                 

  "ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez....!"    

Köszönöm, Kata, örömmel hallom. :)

 

Haász Irén képe

Remek! Nagyon megérintő vers!

Köszönöm, Irénke! :)