Mit kéne tennem

Tengernyi kín, míg lopva oldalog,
a két szememből szép, remélt napok
oly gyorsan tűnnek el, és odaát,
nem hallják meg a lelkem sóhaját.
 
Az új nap mindig új reményt ígér;
a hajnal sokszor előlem, kitér,
a reggel biztatóan rám köszön,
de délben én már nem örömködöm,
 
mert addigra már biztosan tudom;
ma sem ragyog fel tiszta csillagom.
Elkerülsz ismét, szemed nem ölel,
nem látsz, nem óvsz, nem jössz hozzám közel.
 
Mit kéne tennem még, hogy észre vedd
itt vagyok én is, és fognám kezed,
hogy megtaláljam a konkoly között,
a tisztát, mely sorsomon őrködött?
 
Hogy meglássam a rosszban is a jót,
s kimondhassam a kimondhatót.
Hogy igaz legyen végre életem,
mit kéne tennem? Mondd meg Istenem!