Nem magamért

Mögöttem lépked a múlt hűségcsendesen,

cipelve nehéz zsákját, mint málhát e Föld

- hátán sok ezred barázdált, vén testet ölt -,

járnám még utam, add meg nékem Istenem!

Szívemben lüktet a vér, s agyam feszítve,

száguldva írja sorsomat a gondolat.

Dolgom van még! - lelkemben mély a hódolat -

Megküzdök források erejét merítve!

Hála, hogy vagyok, hogy lehetek és élek!

Terelnék mederbe, eltévedt sorsokat,

hadd legyen a gyenge erősebb, boldogabb -

Uram, könyörgöm, kérlek, hagyd, hogy még éljek!

Aranyhíd lehetnék, a fénylő szeretet!

Nézz tiszta szemembe, a tükröm, és tavam.

Ha foghatná kezüket reménylő szavam,

áldhatnék vele tán, koldusnak kenyeret.