Nullpont

Hogy mért akartál mindenáron menni,
utólag én azt meg nem mondhatom,
mert nem maradt a vágyott célból semmi,
csak folt a földön, szürke porhalom.

Útközben égett el vagy lángja sem volt?
Hiszen vetett a szíved pár lobot,
s féltőn borult le rád a tiszta mennybolt...
Most már magad hiába vádolod.

Mint tó, amit december fénye rezget,
olyan szemed, ha néha feltekint;
de lásd meg újra: nincsen vég, csak kezdet,
s ha hinni tudsz még, indulj el megint!